Helyi közélet

2016.10.17. 07:36

Felújítanák a volt Váci Mihály Kollégiumot

Debrecen - A polgármester szerint nemcsak a gazdaságban, hanem az oktatásban is verseny várható.

Debrecen - A polgármester szerint nemcsak a gazdaságban, hanem az oktatásban is verseny várható.

– Az egyik legfontosabb célunk, hogy a debreceni középiskolákba járók számát a következő években 20-30 százalékkal növeljük. Ehhez intézményeket kell fejleszteni, bővíteni. Így például az Apafi utcai Váci Mihály Kollégiumot jövőre szeretnénk felújítani, modern, normális kollégiummá alakítani – jelentette ki Papp László, Debrecen polgármestere a csütörtöki közgyűlésen.

Az önkormányzati tulajdonú, de hosszú évek óta üresen álló, sokáig eladásra kínált épület renoválási szándékát Papp László azzal magyarázta, hogy óriási a verseny a gazdaságban, és emiatt szerinte hamarosan az oktatásban is jelentős versengés várható. – Menjünk ki az oktatási intézmények falai közül, keressük meg a tehetségeket és hozzuk be őket vidékről Debrecenbe! – fogalmazott a városvezető.

HBN-OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában