Helyi közélet

2016.09.24. 14:37

Veseátültetés: negyedszázados a múltja

Debrecen - Az élődonoros transz­plantáció hat évvel ezelőtt indult.

Debrecen - Az élődonoros transz­plantáció hat évvel ezelőtt indult.

Immár 25 éves múltra tekint vissza a vese­transzplantáció Debrecenben. Erre az alkalomra tudományos üléssel emlékeztek péntek délután a DAB-székházban. A résztvevők megismerkedhettek a debreceni transzplantációs intézet történetével, és tapasztalatokat cseréltek a legújabb kezelési módszerekről.

Dr. Damjanovich László, az MTA doktora bevezetőjében méltatta a nagy elődök munkáját, amely lehetővé tette, hogy ezt a mérföldkövet megünnepelhessék. Elhangzott: azóta ezernél is több transzplantációt hajtottak végre, amit mára modern körülménynek között végezhetnek el. Damjanovich kiemelte, az Eurotransplanthoz való csatlakozás óriási előrelépés volt a program életében, hiszen annak következtében a kritikusabb állapotú betegek hamarabb juthattak új veséhez.

Nem munka, hanem hivatás

A bevezető után virággal és ajándékokkal köszöntötték dr. Asztalos Lászlót, akinek személye összeforrt a cívisvárosi vesebeteg-kezeléssel. A szakember elmondta, számukra ez hivatás volt, mellyel reménye szerint sokaknak tudtak segíteni. Emlékeztetett, a ’80-as években jelentősen emelkedett a vesebetegséggel élők száma.

– Az aggasztó statisztikák hatására 1988-ban a Debreceni Egyetem és az akkori Egészségügyi Minisztérium között megszületett a megállapodás egy északkelet-magyarországi vese­transzplantációs centrum létrehozásáról, melynek szervezése 1991-ben kezdődött el az I. számú Sebészeti Klinikán. A centrum vezetésére dr. Uray Évát kérték fel, ellátási területéhez Hajdú-Bihar, Szabolcs, Borsod, és Heves megye tartozott. Még abban az évben elvégezték az első cadaver – agyhalál állapotában lévő betegből kinyert szerv – transzplantációt – mondta el Asztalos László.

Az első élődonoros átültetést 2010-ben végezték. 2013-ig 1254 vese-graftot vettek ki transzplantációs céllal, 831 cadaver- és hat élődonoros veseátültetést végeztek.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában