Helyi közélet

2016.08.16. 07:07

Magyar Nemzet - Túlterheltség miatt történt a hortobágyi bombarobbanás

Budapest - Túlterheltség okozta a Hortobágyi Nemzeti Parkban július 1-jén történt bombarobbanást - írta keddi számában a Magyar Nemzet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának írásbeli válaszára hivatkozva.

Budapest - Túlterheltség okozta a Hortobágyi Nemzeti Parkban július 1-jén történt bombarobbanást - írta keddi számában a Magyar Nemzet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának írásbeli válaszára hivatkozva.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának Demeter Márta szocialista képviselőnő kérdésére adott írásbeli válaszából a lap szerint kiderül, hogy szélsőséges túlterhelést jelentett a parkban végzett robbanótest-mentesítési munka az ott dolgozó tűzszerészeknek.

Az adatok szerint 2012-ben 14 500 órával kellett többet dolgoznia a tűzszerészeknek a Hortobágyon, 2013-ban ez a szám 34 600-ra, 2014-ben 47 ezerre nőtt, majd 2015-re 45 600-ra mérséklődött. Idén eddig 31 ezer túlórát számoltak el.

Eközben a lap szerint a szaktárca 2013-ban 27 millió forint túlórapénzt fizetett ki, 2014-ben viszont 13 millió forintot.

- MTI -


Budapest, Hortobágy — Döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk a Hortobágyi Nemzeti Parkban meghalt négy tűzszerész utolsó perceivel kapcsolatban. Öt tűzszerész volt a bomba közelében, hárman közvetlenül a robbanótest mellett, ketten pedig pár méterrel távolabb.


Hortobágy - Épp a robbanóanyagot szedték ki belőle, amikor felrobbant a 200 kilós szovjet bomba, amely megölt 4 tűzszerészt, egy ötödiket pedig megsebesített a Hortobágyon, július elsején. Egy volt tűzszerész szerint nem hibáztak a társai, ő is úgy döntött volna, hogy elkezdi kikaparni a robbanószert, hogy kisebb legyen a detonáció, amikor megsemmisítik.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában