Helyi közélet

2016.07.29. 17:23

Blikk: társa karjaiban halt meg a Hortobágyon felrobbant tűzszerész

Budapest, Hortobágy — Döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk a Hortobágyi Nemzeti Parkban meghalt négy tűzszerész utolsó perceivel kapcsolatban. Öt tűzszerész volt a bomba közelében, hárman közvetlenül a robbanótest mellett, ketten pedig pár méterrel távolabb.

Budapest, Hortobágy — Döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk a Hortobágyi Nemzeti Parkban meghalt négy tűzszerész utolsó perceivel kapcsolatban. Öt tűzszerész volt a bomba közelében, hárman közvetlenül a robbanótest mellett, ketten pedig pár méterrel távolabb.

A robbanásban az egyik katona nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, eszméletét azonban nem veszítette el. Bajtársa, T. Péter – végül egyedül ő élte túl a detonációt – ekkor odarohant hozzá, karjai közé vette a fejét, és folyamatosan próbálta szóval tartani. Péter biztatta társát, hogy tartson ki, azonnal ideér a segítség, sőt még viccelődött is, hogy ilyen gyorsan még soha nem értek fel Budapestre, mint most fognak. Sajnos mire a segítség megérkezett, a sérült katona szíve megállt, és az orvosok sem tudták megmenteni az életét. Így a tűzszerész társa karjaiban halt meg - írja a lap.

A robbanásban Péter is komolyan megsérült, de a kórházban a katonának még arra is volt ereje, hogy megkérje barátnője kezét.

A Blikk úgy tudja: a négy emberéletet követelő 250 kilogrammos repeszromboló bomba egy aránylag ritka és különleges robbanószerkezet, ugyanis két töltet volt benne. Elképzelhető, hogy ez okozta a szakképzett tűzszerészek halálát, hiszen az első töltetet még sikeresen hatástalanították. A tragédia a második felrobbanásakor történt.

Forrás: Blikk


Budapest - Nem alvállalkozóként hanem jogszabályi kötelezettsége nyomán végzett tűzszerész mentesítési tevékenységet a Magyar Honvédség a Hortobágyi Nemzeti Park területén - szögezte le Simicskó István honvédelmi miniszter a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.


Hortobágy - Épp a robbanóanyagot szedték ki belőle, amikor felrobbant a 200 kilós szovjet bomba, amely megölt 4 tűzszerészt, egy ötödiket pedig megsebesített a Hortobágyon, július elsején. Egy volt tűzszerész szerint nem hibáztak a társai, ő is úgy döntött volna, hogy elkezdi kikaparni a robbanószert, hogy kisebb legyen a detonáció, amikor megsemmisítik.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában