Helyi közélet

2016.06.25. 19:18

Unió

<em>Hosszas huzavona és küszködés után Nagy-Britannia mégiscsak kilép az Európai Unióból. Meg fog változni a világ! Hogy miként, az még rejtély! Mert a görög közmondás szerint, „valaminek meg kell változni ahhoz, hogy minden ugyanúgy maradjon.”</em> Réti János írása.

Hosszas huzavona és küszködés után Nagy-Britannia mégiscsak kilép az Európai Unióból. Meg fog változni a világ! Hogy miként, az még rejtély! Mert a görög közmondás szerint, „valaminek meg kell változni ahhoz, hogy minden ugyanúgy maradjon.” Réti János írása.

Anno, azon a napon, amikor beléptünk az egyesülésbe, egy középiskolában óraadó tanár voltam, fiúknak okítottam a történelmet, akik érthetően érdeklődtek a világraszóló változásunk iránt. Én sem maradhattam szó nélkül, hiszen minden diákom érdeklődő szemekkel meredt rám. Valami olyat találtam mondani nekik, hogy ez jó dolog, de kérdés, hogy meddig marad fenn ez a gazdasági-politikai formáció. Kétségemet azzal indokoltam, hogy Európa nem Amerika, ahol rengeteg, sokfelől érkezett bevándorló, köztük, művészek, zsenik, bűnözők, saját jól felfogott érdekében összefogott, hogy államot alapítson. És alapított is, ami máig, ha nem is probléma mentesen, de áll és működik, legfeljebb elnökeik változnak, 8 évenként legalább. De Európa nem vágyik az együttműködésre. Ahány nép, nemzet, államalakulat, annyiféle. És a különbözőségünkre büszkébbek vagyunk mint hasonlóságainkra. Elmondtam továbbá a hallgatóságomnak, hogy azért mindig megpróbáljuk, de nem sikerül. Kezdték a rómaiak, folytatták a Hanzavárosok, majd jött a közös piac és a sor végén, az uniónak összerakott formáció. És most, mindennel együtt: az angolok kiléptek. Ez nem jelenti azt, hogy több próbálkozása nem lesz az államoknak, csak azt, hogy megindult széjjel fele. Mert az országok, a nemzetállamok egymásnak csinálják a kedvet az ide-oda lépkedéshez, vagyis ugyanaz és ugyanolyan nem marad! Vagy el kell felejteni az Egyesült Európa vízióját, vagy valami mást kell kitalálni helyette!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában