Helyi közélet

2016.05.30. 08:04

Agresszió: ne legyintsünk rá!

Debrecen - Buda Mariann: Az erőszak az agresszió társadalmilag nem elfogadott formája.

Debrecen - Buda Mariann: Az erőszak az agresszió társadalmilag nem elfogadott formája.

Ha érdeklődnek tőlem, vigyék-e szakemberhez az olykor agresszívan megnyilvánuló gyereket, vissza­kérdezek: boldognak látják-e – mondta dr. Buda Mariann habilitált főiskolai docens szerdán az Életreform Egyesület által szervezett Szemünk fénye, a gyermek című konferencián az Újkerti Közösségi Házban. „Ha a gyerek derűs, vannak tevékenységek, amelyekben örömét leli, szívesen bekapcsolódik közös munkákba, csak néha, például rugdosódik, akkor nem érdemes pszichológushoz vagy más tanácsadóhoz citálni rögtön. A szélsőségesen viselkedő gyerek láthatóan nem boldog, az esetleges mosolya mögött is bujkál valami természetellenesség, mert szenved. Ilyenkor kutatni kell, hogy hol van hiány a szükségleteiben” – folytatta.

Mindig van ok

A jelenlévők hallhattak az erőszak, mint a normaszegő magatartás okairól. Az egyik indok, ha a gyermek nem ismeri a normát. Például még soha senki sem mondta neki, hogy a játékok megszerzésének nem az az egyetlen módja, hogy kitépi más kezéből. A szakértő azt tanácsolta, hogy fáradhatatlanul újramagyarázva ismertessük meg a közösség szabályait, amelyek nem korlátok, hanem biztonságos teret körülhatároló kapaszkodók. Még ennél is fontosabb a példamutatás. Ne büntessünk, a helyeset viszont támogassuk és igyekezzünk időben közbelépni, eleve megakadályozni az erőszakot. Sokaknál tapasztalta, hogy a kicsi tudja a normát, de képtelen betartani, mert otthon nem tanulta meg az önkontrollt, a fegyelmet. Ennek elsajátítása a csecsemőkortól egészen a serdülőkorig tart. Az ilyen személy állandóan kiszolgáltatott a pillanatnyi akaratának, vágyának és nehezen érhet el bármilyen célt.

– A gyerekek mostanában nem tudnak kitartóan küzdeni és nem tűrik a kudarcot. Ezért az eredményközpontú hozzáállásról át kellene térnünk a fejlődésközpontúra. Bár a rendszer nem így épül fel, de egyszerű kommunikációs technika kérdése, hogy a tanár észrevegye és ki is fejtse „Pistikének”: ez a matek ugyan még mindig kettes, de mennyivel ügyesebben tudsz például összeadni, mint év elején – hívta fel a figyelmet. A harmadik, legnehezebben kezelhető kategóriába azok tartoznak, akik ismerik a normát, képesek is betartani, de nem akarják. Emögött a leggyakrabban figyelemfelkeltési szándék áll, a puszta odafordulás is javulást hozhat. Az ilyen diák hatalomhoz akar jutni, érdemes nyitni számára egy olyan csatornát, ahol elismerést szerezhet és nem ártalmas sem magára, sem a csoportjára. A közösség ereje lényeges. Olyat kell kialakítani, amelyben a tagok értékelik a békés módszereket. A zaklatás csoportjelenség, az egészében kell gyógyítani. A felbujtó kiemelése nem elég, mert nyomban lép helyébe más. Megtudtuk, hogy fontos erősíteni a személyes felelősségvállalást minden helyzetért a fiatalokban.

A színház biztonsága

A gondolatot Láposi Terka fűzte tovább. A Vojtina Bábszínház Játszószínházának művészeti vezetője őszintén és élvezetesen beszélt a drámapedagógia működési folyamatáról, tapasztalásairól, terhes, illetve felszabadító élményeiről. Arról, hogyan lépünk át egy varázspillanatban a valóságból egy biztonságos, feloldódásra, megoldáskeresésre alkalmas térbe, amikor egy felmutatott rózsaszín kendőről azt mondja ránknézve: „Ez a kendő nem kendő, hanem…” És sorjáznak, előbb az óvatosabb sál, terítő válaszok, aztán előbuknak, az egyre elrugaszkodottabb, mesésebb, beszédesebb köpeny, palást megoldások is. Minden megfejtés jó, ez jelenti az igazi oltalmat, a stabilitást a színházi foglalkozásokon is. Szólt a Vojtina Lomtalanítás című előadásáról, amely segítségével négy felnőtt csoporttal és közel 650 fiatallal keresték a kommunikációs utakat egymáshoz. Hogyan érdemes kérdeznie a felnőttnek a tinédzsertől.

HBN–HABE


Debrecen – A gyerek nevelése, gondozása, felügyelete a szülő feladata, ha ezt a kötelességét súlyosan megszegi, veszélyezteti a gyermekét. A családon belüli erőszak folyamatosan napirenden van még úgy is, hogy sok esetben nem kerül nyilvánosságra.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában