Helyi közélet

2016.01.26. 10:00

Négy országos elfogatóparancs volt érvényben egyetlen debreceni fiú ellen

Debrecen - A Hajdú-Bihar megyei rendőrök elfogták a 18 éves fiút.

Debrecen - A Hajdú-Bihar megyei rendőrök elfogták a 18 éves fiút.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2016. január 25-én 18 óra 30 perckor Debrecenben, a Petőfi téren járőröztek, amikor felfigyeltek a körözöttre, aki az egyenruhások láttán hirtelen megfordult és elindult az ellenkező irányba. A gyanús viselkedéssel elérte, hogy a rendőrök megállítsák és igazoltassák őt, ekkor derült ki, hogy a Debreceni Törvényszék körözi, mivel nem kezdte meg a jogerősen kiszabott közérdekű munka büntetését, továbbá lopás vétség és lopás bűntett miatt a Debreceni Rendőrkapitányság is országos elfogatóparancsot adott ki ellene.

Debrecenben, a Petőfi téren járőrözés közben vettek észre a Nagyállomásnál egy gyalogost, aki az egyenruhások láttán hirtelen megfordult és elindult az ellenkező irányba.

N. G.-t a járőrök elfogták, majd előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, ezután pedig őrizetbe vették.

A megalapozott gyanú szerint a fiatalember 2015. július 26-án a debreceni Nagyerdőben eltulajdonította ellopott egy mobiltelefont és egy pénztárcát, valamint 2015. szeptember 18-án a Hatvan utcában a lakat levágása után ellopott egy női vázas kerékpárt.

- police.hu -


Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos, míg 3 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 3 személyt fogott el, akik közül 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 23 személyt állítottak elő, köztük 16 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 19 esetben történt.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában