Helyi közélet

2016.01.31. 10:24

Hozzászólás: „Így soha nem lesz rend”

Debrecen - <em>Ebben az országban az a baj, hogy ha hozunk egy szabályt, mindig rengeteg kivételt teszünk, meghagyjuk a kiskapukat, és azt lehetőleg úgy, hogy ügyes ember pozitívan tudjon kijönni belőle.</em><em>

Debrecen - Ebben az országban az a baj, hogy ha hozunk egy szabályt, mindig rengeteg kivételt teszünk, meghagyjuk a kiskapukat, és azt lehetőleg úgy, hogy ügyes ember pozitívan tudjon kijönni belőle.

A magyar ember ehhez van szokva, állandóan az ügyeskedésen jár az esze, ha van egy szabály, azon jár az esze, hogyan lehetne kijátszani.

Így soha nem lesz rend, és megkockáztatom, hogy Magyarországon nem is lesz soha, mert nincs erre igény.

Egy USA-ban élő ember egyszer azt mondta, hogy a magyar embert onnan ismeri meg, hogy a forgóajtónál mögötte ment be, de már előtte jön ki.

Debrecenben véleményem szerint a leghosszabb DKV-s utazás nem több, mint 25-30 perc egy embernek.

Nem igaz, hogy eddig nem bírja ki étlen-szomjan valaki. Ha pedig inzulint kell bejuttatnia, azt ő tudja pontosan, hogy mikor kell, tehát ehhez igazítja az életritmusát.

Nem nagyon szeretném, ha egy váratlan fékezéskor, valaki a nyakamba nyomná a fagyit, vagy a hamburgerét. Egyébként megjegyzem, hogy ez a kacsalepetyelés – iszogatás – csak egy korty – a kezemben ott van állandóan a víz, ez mostanában kezdett elterjedni.

A tudomány is azt mondja, hogy nem akkor kell inni amikor szomjas vagyok, hanem naponta 2,5–3 liter vizet folyamatosan egyenletesen elfogyasztva.

Még egy gondolat, a „kisdolgot” is tudjuk szabályozni, igaz, az pedig kellemetlenebb, ha kell.

Összegezve: Vagy hozunk egy szabályt, amit mindenkinek be kellene tartani, vagy ha rengeteg kivételt kell tenni, akkor ne szabályozzuk, csak adjunk iránymutatást.

- Jónás Imre, Debrecen -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában