Vígoperát ígérnek, de humornak nyoma sincs az előadásban

Debrecen - A szakmai körökben „anglománul” csak Love juice-nak becézett Donizetti-operára feltételezhetően azért esett a színház vezetőinek választása, mert viszonylag kevés pénzből kivitelezhető, és szinte biztos sikert ígér.

Ez utóbbi természetesen elsősorban Donizetti nagyszerű, élvezetesen dallamos zenéjétől várható, mert a történet egyébként meglehetősen sutácska és közhelyszerű.

A rátarti és a suttyó

Ha az alapvetően kissé konzervatív operabarát a színpadra pillant, elégtételt érezhet. Végre illúziót keltő látványos díszletek, színes kosztümök és főként tehetséges fiatal énekesek jelennek meg a színen. Nincs halványlila rendezői koncepció, világmegváltó gondolati háttér. Akkor mi hát a probléma? Csupán annyi, hogy a színlap vígoperát (opera buffa, opera comique) ígér, de a humornak valójában nem sok nyoma van az előadásban. Pedig a sztori alkalmat adna az erőteljesebb karakterizálásra. Nem válik érzékelhetővé, hogy a gazdag, rátarti Adina és a félszeg falusi suttyó Nemorino között valójában erős társadalmi szakadék húzódik. Ebben a színpadra állításban egyazon utcában laknak, egyforma elegánciával öltözködnek. A Nemorino egyébként is beszédes név, szó szerint névtelen kis senkit jelent, talán ma lúzernek mondanánk. Vetélytársa, Belcore őrmester is hasonló cipőben (bocsánat, csizmában) jár, mert az ő nevét szép szívnek, vagy szépléleknek lehetne fordítani. A katonák bumfordiságából következő lehetőségek sajnos kihasználatlanul maradnak, holott jelenlétük fontos humorforrás lehetne az előadásban. A szélhámos Dulcamara doktor szerepéből is többet tudna kihozni Cseh Antal, ha kellő rendezői biztatást kapna hozzá. Hangban és játékban is élvezetesen adja a figurát, de valószínűleg korábbi tapasztalataiból építkezik. Miután csodaszereket ígérő internetes hírekkel és reklámokkal ma is tele a padlás, igazán lehetett volna egy-két frappáns gesztussal, vagy kellékkel utalni a téma aktualitására.

Debreceni „csemeték”

Öröm, hogy a négy főszereplő közül hárman a debreceni zeneoktatás neveltjei. Rendes Ágnes igazán nagyszerűen győzi az alkatához jól illő Adina szólamának nehézségeit. Szép színű, mozgékony szopránja előnyösen érvényesül a színpadon. Esetében talán az oldottabb, lazább játékra törekvés lehet a továbblépés iránya. Balczó Péter is gondosan felépített vokális produkciót nyújt. Mintaszerűen énekli az opera slágerszámát, Nemorino románcát, éppúgy, mint a kettősöket. (Valószínűleg múló meghűlés okozhatta, hogy a premieren időnként kissé nazálisnak tűnt a hangja.) Társaihoz képest Fülep Máté (Belcore) teljesítményét halványabbnak érzem, noha szimpatikus az igyekezete. Hangban és játékban is érnie kell még, hogy meggyőző lehessen. Karakterszerepében jól szolgálta a produkciót Fehér Éva is.

Zeneileg jól előkészítve

Ezúttal – az általános nemzetközi gyakorlattól eltérően – magyar nyelvű a produkció. Ez jelen esetben szerencse, mert Blum Tamás fordításból kihallható időnként egy-két szellemes fordulat és rímpár, amin mosolyogni lehet. A Kodály Filharmonikusok teljesítményét inkább csak korrektnek nevezném, mert az olasz vígoperák ellenállhatatlan iramával és pezsgésével ezúttal adósok maradnak. (Remélhetően csak pillanatnyi indiszpozíció, vagy a premierláz okozhatta a Nemorino áriát bevezető fagottszóló intonációs problémáit.) Somogyi-Tóth Dániel egy zeneileg jól előkészített előadást irányít a karmesteri pultról. Egy-két apróbb „lötyögést” leszámítva végig kézben tartja az előadást.

Valahol félúton lehet

Manapság az operarendezéseket illetően folyamatosan zajlanak a viták a közönség és a szakma körében. Egyesek kárhoztatják a gátlástalanul önkényes rendezői színházat, mások pedig az idejétmúlt múzeumi hangulatot árasztó színreviteleket kifogásolják. Valahol félúton lehet az igazság. Hamisítani nem lenne szabad, de a friss ötletekre, asszociációkra feltétlenül szükség van, ha azok az esztétikai minőséget szolgálják. Remélhetően a produkciót rendezőként jegyző Gemza Péter is hamarosan rátalál erre az útra.

HBN-baljos

Országot hódított a bájital, és most Debrecent is elkábítja

Debrecen – Péntektől debreceni színpadon az operatörténet egyik legkedveltebb, legtöbbet játszott műve.