Helyi közélet

2015.09.23. 08:57

Videó: Túlméretes jármű blokkolta éjjel a Böszörményi út forgalmát

Debrecen - Hátulról is tolták a hídelemet szállító pótkocsis járművet.

Debrecen - Hátulról is tolták a hídelemet szállító pótkocsis járművet.Legalább egy negyed órára megakasztotta az éjszakai forgalmat az a túlméretes jármű, amely csak segítséggel volt képes ráfordulni a Füredi útra a Böszörményi útról. A Napló újságírója éjfél után néhány perccel érkezett a 35-ös és és a 33-as számú főutak kereszteződésébe, akkor már keresztben állt a szerelvény, amelynek túlságosan szűknek bizonyult a tér.

A fennakadás ideje alatt az egyik rendőr kérte az autósok türelmét. Munkatársunk a helyszínen megtudta: a 31 méter hosszú hídelemet Hortobágyra, a Hortobágy folyóhoz szállították.



A jármű a koraesti órákban indult Hajdúdorogról rendőri kísérettel. A forgalmas csomópontban a szakemberek végül hátulról, egy szintén a konvojhoz tartozó traktorral fordították be a járművet, a megállított gépkocsivezetőkből és nézelődőkből egyaránt elismerést kiváltva. Úgy tudjuk, összesen három ilyen nagy hídelemet szállítanak a folyóhoz.

Szintén komoly kihívást jelentett a szakembereknek a 33-as főút körforgalma a bevásárlóközpontnál (ezt közelről láthatják munkatársunk videójában). Itt is a traktor segítségével vezették át a járművet. Hasonló módszert alkalmaztak a nagyhegyesi csomópontban is.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában