2015.01.25. 10:16
Vendégsorok: Hol sírjaink domborulnak…
<em>Január 20-án múlt száz esztendeje, hogy a város legfontosabb katonai kegyhelyét, a Honvédtemetőt újra megnyitották, ettől kezdve Hősök temetője néven is nevezték. A centenárium alkalmából a korabeli debreceni lapok tudósításai segítségével idézem fel a 100 évvel ezelőtti nap eseményeit.</em> Topor István írása.
Január 20-án múlt száz esztendeje, hogy a város legfontosabb katonai kegyhelyét, a Honvédtemetőt újra megnyitották, ettől kezdve Hősök temetője néven is nevezték. A centenárium alkalmából a korabeli debreceni lapok tudósításai segítségével idézem fel a 100 évvel ezelőtti nap eseményeit. Topor István írása.
Debrecen város vezetősége 1915 januárjának első napjaiban döntött úgy, hogy megnyitja a Honvéd temetőt, és itt helyezi végső nyugalomra a császári és királyi csapatkórházban elhunyt négy honvédet.
A mai Kenézy Kórház helyén álló egykori katonai kórházhoz közeli helyet kellett ugyanis keresniük. Ezért is döntöttek a Honvéd temető újbóli megnyitása mellett. A hírre a város egész lakossága megmozdult. A temető környékén olyan hatalmas tömeg verődött össze, hogy a mezőrendőrségnek kellett gondoskodnia a rend fenntartásáról. A négy elhunytat a csapatkórház halottas termében ravatalozták fel. Helyszűke miatt azonban ide csak az egyházi, katonai és polgári hatóságok tisztségviselői jutottak be. Így megjelent a szomorú eseményen Domahidy Elemér főispán, Márk Endre Debrecen polgármestere, Sztáray Gábor ezredes, katonai állomásparancsnok, dr. Baltazár Dezső református püspök, Gróh Ferenc római katolikus prépost, Papp Gyula görög katolikus lelkész, Materny Lajos evangélikus főesperes, Kiss Ferenc, az egyetem rektora, a Vöröskereszt nevében Veér Györgyné társelnöknő, valamint a városi törvényhatóság számos tagja.
Három órakor a koporsókat kihozták a ravatalozóból. Előbb a mindössze 24 évet élt Huszthy Sándort, a 61. gyalogezred számvevő főhadnagyát és a 26 éves korában elhunyt Bornyi Sándor 39. gyalogezredbeli közkatonát búcsúztatta Baltazár Dezső püspök. A szintén 26 évesen életét vesztett Kindermann Sándor, az osztrák 1. Landwehr ezredbeli római katolikus vallású katonájának koporsója fölött Gróh Ferenc prépost, végül az élők sorából 28 éves korában távozó Kuszák Sándor ukrainista önkéntes szakaszvezető teteme fölött Papp Gyula görög katolikus lelkész mondott búcsúbeszédet.
A temetőhöz vezető út két oldalán érdeklődők sorfala között ért a gyászmenet a temető kapujához. A bejárattól jobbra vivő út szélén álló négy sírgödörnél a városi dalárda elénekelte a Himnuszt. Az egyházi szertartást itt is dr. Baltazár Dezső püspök kezdte, és megindító beszédben búcsúztatta az elhunytakat. Azután Gróh Ferenc és Papp Gyula végezték el a temetési ceremóniát. Ezt követően Csűrös Ferenc, a város kultúrtanácsnoka búcsúzott az elhunytaktól. Őt Debrecen polgármestere, Márk Endre követte, aki méltóságteljes beszédben ajánlotta a város lakóinak figyelmébe a hősök temetőjét. Sztáray Gábor meleg szavakkal köszönte meg a városnak a hősök iránt tanúsított kegyelmét. Köszönő szavainak végeztével az egybegyűlt tömeg ajkán újra felcsendült a Himnusz, ezt követően pedig a katonazenekar a Gotterhaltét, az Osztrák Császárság himnuszát játszotta.
A díszszázad sortüzét követően a négy sírt behantolták. A temető egészen a háború végéig működött. Ecsedy István szerint a sírkertbe összesen 2019 katonát temettek. A gyászszertartásoknak egészen 1918-ig állandó résztvevője volt három öreg debreceni negyvennyolcas honvéd is. De nem csak itt helyezték végső nyugalomra a hősi halált halt katonákat, hadifogságban elhunytakat, hanem a város felekezeti temetőit is igénybe vették.
A Hatvan utcai temetőben külön elkerített részen domborultak sírjaik, amelyeket egészen a II. világháborúig gondoztak. Kaplonyi György leírása alapján úgy tudjuk, hogy a Nagy Háború idején 3417, különböző nemzetiségű (orosz, olasz, szerb, román, német, osztrák) katona került debreceni földbe. 100 évvel az események után, január 20-án a MH 5. Bocskai István Lövészdandárja és a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára „Debrecen földben nyugvó katonai öröksége” címmel közös rendezvénnyel emlékezett az eseményre. Miről győzte meg az érdeklődőket ez a méltóságteljes esemény? Arról, hogy nekünk, utódoknak erkölcsi kötelességünk a háborúban elesettek emlékének és emlékhelyeiknek méltó ápolása, gondozása. De ne csak a kerek évfordulókon jussanak eszünkbe ők, hanem a mindennapokban is. „Zarándokoljunk el ide, hogy lelkesedést merítsünk az elesett hősök példáján” – e gondolattal zárta száz esztendővel ezelőtt búcsúbeszédét Márk Endre polgármester. Üdvös lenne, ha a jelen és a jövő generációi sem feledkeznének meg a hősök teste fölött emelkedő sírhalmokról.
(A szerző Debrecenben élő tanár, történész.)
