2014.06.04. 12:11
„A működőképesség határán”
Hajdú-Bihar - Bevételkieséssel és közműadóval is számolniuk kell a vízszolgáltatóknak.
Hajdú-Bihar - Bevételkieséssel és közműadóval is számolniuk kell a vízszolgáltatóknak.
Már írtunk arról, hogy a megye közszolgáltatást végző cégei nehéz helyzetbe kerültek a rezsicsökkentés okozta bevételkiesés, illetve esetenként adók vagy más díjkötelezettség terhe miatt. A vízszolgáltatók működése is kényszerpályán van.
Elodázzák
Bár tavaly év végére volt ígéret valamiféle állami kompenzációra, azt nem kapták meg az önkormányzati vízszolgáltatók, most pedig ígéret sincs – tudtuk meg Nagy Miklóstól, a 68 településen közel 75 ezer fogyasztói helyet kiszolgáló Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. vezérigazgatójától. A „rezsicsökkentett” díjjal kalkulálnak egész évre; azzal az árral, ami 2013. második félévében 100 millió forintos bevételkiesést jelentett a cégnek.
– A működőképesség határán próbálunk talpon maradni – összegzett a vezető.
A megyei vízszolgáltató számára további terhet jelent a tavaly bevezetett közműadó, mégpedig évi 270 millió forintot, ráadásul ezzel a tétellel nem számolnak a 2012 óta befogyasztott ivóvíz- és csatornadíjak. A szintén tavaly bevezetett energiahatóság-felügyeleti díj évi 25-30 millió forintos költség. Jelentős tétel a bérleti díj is, amit az önkormányzatoknak a víziközmű-eszközök használatáért fizet a megyei vízmű. Az évi mintegy 300 millió forintot 2013-tól kell, pontosabban kellene leróni. A szolgáltatót tulajdonló önkormányzatok azonban azzal segítenek a cégnek, hogy egyelőre eltekintenek ezen kötelezettségtől, ami 2015-re közel 450 millió forint is lehet. Ez persze csak elodázza a probléma megoldását – mutatott rá Nagy Miklós.
HBN-SzT
A cikk folytatása a Napló szerdai számában olvasható.
Mentőövre váró közszolgáltatók
Hajdú-Bihar – Van, ahol százmilliós a veszteség, ugyanakkor a hőszolgáltatónál az állam megpótolta a kiesést.
Hajdú-Bihar - Százharmincezer füstelvezető marad ellenőrizetlenül Hajdú-Biharban július elseje után.