Helyi közélet

2013.12.30. 15:07

Dupla öröm és feladat

Hajdúböszörmény - A szülők szerint ikreket nevelni nonstop szolgálat, és legalább ennyi öröm.

Hajdúböszörmény - A szülők szerint ikreket nevelni nonstop szolgálat, és legalább ennyi öröm.

Ikrek találkoztak ikrekkel a Sillye Gábor Művelődési Központban az ötödik Böszörményi Ikertalálkozón. A hajdúsági városban az országos átlagnál jóval több ikerpár születik, amely okát többen a böszörményi víz összetételére vezették vissza – tájékoztatott Kiss Attila polgármester.

Egy, kettő

Tóth Dóra és Nóra kilencéves ikerpár, és nem csupán a nevük, de ők maguk is nagyon hasonlítanak egymásra. – Amikor hazajöttünk a kórházból, sokáig a karszalagot sem vettem le róluk, mert nem tudtam megállapítani, melyik Dóri, és melyik Nóri. Ma már nincs ilyen gondom, mert a természetük alapján könnyen megkülönböztetem őket – hangoztatta Mondok Edina, a gyerekek édesanyja. Mint elmondta: számított rá, hogy ikreket fog szülni, mivel a családjában több ikerterhesség is előfordult, ennek ellenére örömében sírt, amikor az orvos közölte vele: két baba van a pocakjában.

Csíny a hasonlóságból

Molnár Sándor és János tizenkét évesek, és ugyan nem egypetéjű ikrek, mégis tökéletes másai egymásnak, amelyet már az óvodában is kihasználtak. – Az óvónő beosztotta, ki mennyi időt tölthet el egy játékkal. Az egyik fiam nagyon szeretett volna még játszani, míg a másik kevésbé, ezért egyszerűen nevet cseréltek arra az időre – emlékezett vissza a csínytevésre az édesapa, Molnár János.

Dupla szeretetet

– Ez egy huszonnégy órás munkahely. Három saját gyermekem van és öt állami gondozott. Tomit és Józsit azután vettem magamhoz, hogy az édesapjuk elhunyt, édesanyjuk pedig nem tudott gondoskodni róluk – meséli a gyerekek történetét Péter Szabó Imréné. A fiúk egyenesen a szülőotthonból kerültek hozzá, a saját gyerekei pedig örömmel fogadták őket, saját testvérként tekintenek rájuk.

Elmondása szerint ugyan a négyéves ikrek olyanok, mint két tojás, Tomi elevenebb, Józsi pedig szerényebb, így nem okoz számára gondot megkülönböztetni őket.

HBN–SzM


Hajdúböszörmény - Ikrek találkoztak ikrekkel a Sillye Gábor Művelődési Központban pénteken az ötödik Böszörményi Ikertalálkozón.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában