Helyi közélet

2013.11.11. 13:33

Magyar alkotás nyert Kanadában

Edmonton, Debrecen - Uzonyi Ferenc, hajdúböszörményi származású, Debrecenben élő festőművész nyerte meg a kanadai West East Gallery őszi alkotásokra kiírt versenyét, megosztva az ukrán Robert Braginsky-val.

Edmonton, Debrecen - Uzonyi Ferenc, hajdúböszörményi származású, Debrecenben élő festőművész nyerte meg a kanadai West East Gallery őszi alkotásokra kiírt versenyét, megosztva az ukrán Robert Braginsky-val.

A megmérettetésre 320 alkotást küldtek be a közelmúltban indított galériába a világ minden tájáról. S, hogy miért épp ide? – erről is kérdeztük Uzonyi Ferencet. – Az én figyelmemet egy levélben hívta fel a galéria erre a versenyre, nem tudom ki ajánlhatott nekik, de örülök, hogy neveztem. Három képem fényképét küldtem el, végül ez került be, s nyerte is meg – mondta az alkotó, hozzátéve: a győzelemmel nemcsak pénzdíj járt, de a galéria készít neki egy honlapot, illetve forgalmazza is képeit a tengerentúlon.

Ez egyébként a képtár fő célja, hogy nemzetiségtől függetlenül segítse a művészeket a világban. A második - szintén megosztott helyen - egy másik magyar művész, Kishonti Katalin nevével is találkozhatunk.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában