Helyi közélet

2013.10.08. 13:01

Reggeli hideg zuhany - az nem volt

Debrecen - Szombaton már nyoma sem lesz a keddi csőtörésnek.

Debrecen - Szombaton már nyoma sem lesz a keddi csőtörésnek.A fél hét után ébredők már észre sem vették, hogy eltört egy vízvezeték az autóbusz pályaudvarnál. A vízmű szakembereit öt órakor riasztották a Széchenyi utca kereszteződéshez, ahol megkezdték a hiba lokalizálását és a környező tolózárak segítségével a kiszakaszolást. Egy bő óra alatt 50 méteres sávra szűkítették a lezárt részt, ekkor már minden fogyasztóhoz jutott víz.

A kanyarodósáv alatti 30 centiméteres cső oldalán egy egyméteres rész vált le, ennek következtében összesen 1700 m3 ivóvíz folyt el – tájékoztatott Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója. mint mondta: a helyreállítási munkálatok már kedden délutánra elkészültek és az aszfaltozást is elvégezték az illetékes cég dolgozói. Várhatóan szombatra teljesen helyreáll a környék közlekedési rendje.

HBN-HaBe


Teljes egészében lezárták a Széchenyi utcát kedd hajnalban, miután egy a buszállomásnál eltört vízvezetékből kiömlő ivóvíz gyakorlatilag elmosta a környéket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában