Helyi közélet

2013.10.04. 14:37

A jó polgármester pedagógus is

Hajdú-Bihar - Muraközi István: ujjlenyomatot szeretnék hagyni Berettyóújfalu újkori történelmén.

Hajdú-Bihar - Muraközi István: ujjlenyomatot szeretnék hagyni Berettyóújfalu újkori történelmén."Gyakran felötlik bennem, hogy hiányzik ez nekem? De valahogy mindig találok a kérdésre olyan pozitív választ, ami átlendít a kétségeken és előre visz" - fogalmazott Furta polgármestere, amikor arról kérdeztük: számára mi a leginkább vonzó a polgármesterségben?

Nyugdíj mellett

Krucsó Antal immár nyugdíjasként, társadalmi megbízatású polgármesterként irányítja az 1240 lelkes Furta életét.

- Világéletemben közösségi ember voltam, hiszen sokáig pedagógusként, majd pedig iskolaigazgatóként dolgoztam. Meggyőződésem, hogy egy polgármesternek kicsit pedagógusnak is kell lenni; aki hozzám bekopogtat a bajával vagy az örömével, azt leültetem és végighallgatom. Számomra az ember a legfontosabb. Úgy fogom fel, hogy ma is osztályfőnök vagyok, csak most egy 1240 lelket számláló osztályközösséget vezetek - mondta.

- Gondjaink nekünk is vannak, legfeljebb más jellegűek, mint egy hátrányos helyzetű településnek. Örülök annak, hogy a polgármesterségem alatt sokat fejlődött a fürdőváros, ugyanakkor nehezen viselem, hogy a jelenlegi politikai és jogszabályi környezetben az önkormányzatok önállóságát jelentős mértékben csorbították. Nem tudom például lenyelni azt, hogy az adósságrendezés során éppen azokat a településeket büntették, amelyek mindig felelősen gazdálkodtak - fogalmazott Sóvágó László, hajdúszoboszlói városvezető.

Nem a pénzért

- Sok mindent mondhatnék, amiért a polgármesterséget szívesen csinálom, de a fizetség biztosan nem tartozik ezek közé. Hatalmas felelősség egy félezres közösséget úgy terelgetni, hogy a tagjainak az élete ha kicsit is, de könnyebb legyen. Ezért csináltunk például melegházat, tartunk állatokat és lett konyhakertünk is. Ha kell, téeszelnökként, ha kell brigádvezetőként vagy ügyintézőként minden nap azon vagyok, hogy a bojtiak jobblétét előbbre lendítsük. Cserébe jó látni, hogy szépül a falu, és miként találnak vissza a munka világába azok az emberek, akiket az elmúlt években leszoktattak a munkáról - mondta Vass Mária polgármester.

Muraközi István, berettyóújfalui polgármester így fogalmazott: ujjlenyomatot szeretnék hagyni Berettyóújfalu újkori történelmén. Addig akarom ezt a munkát végezni, amíg legalább néhány száz új munkahelyet sikerül a városban teremteni. És, hogy mit nem szeret ebben a munkában? A pénztelenséget, azt, hogy városvezetőként gyakran kell egyébként jogos kérésekre is nemet mondania.

HBN-PA


Hajdú-Bihar - Többen említették pozitív példaként Hajdúszoboszlót, mint ahová ömlik a pénz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában