Helyi közélet

2013.08.12. 09:59

Csak az unortodox gazdaságpolitikával nem kalkulált a debreceni önkormányzat!

Debrecen - Ahogy várható volt, a szocialisták nem hagyják ki a ziccert.

Debrecen - Ahogy várható volt, a szocialisták nem hagyják ki a ziccert.

„767 millió forint. Ekkora összeggel kerül többe három nagyberuházás Debrecenben, mint ahogyan azt előzetesen a városházán kalkulálták. Az önkormányzat illetékesei szerint jól kalkuláltak a Nagyerdő rekonstrukciójának, a Tudományos Élménypark építésének és a Pallagi út felújításának előkészítésénél, de nem számoltak például az útdíjjal, vagy éppen az aszfalt árának drasztikus emelkedésével.

A 767 millió forintot így most az önkormányzat, vagyis a debreceni emberek fizetik ki!

Az MSZP Hajdú-Bihar megyei Területi Szövetsége szerint ez az eset is ékes bizonyítéka annak, hogy a Fidesz kormány minden hazugságával szemben az unortodox gazdaságpolitika intézkedéseit végül úgyis az egyre nehezebben élő embereknek kell megfizetniük” – áll az MSZP hétfő délelőtti közleményében.

HBN


Kérdés, nekiugrik-e emiatt az ellenzék hétfőn Kósáék torkának.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában