2013.06.14. 15:27
Őszig bezárult a mesekapu
Rekordszámú, közel 42 ezer nézőt varázsolt el a Vojtina Bábszínház a mögötte álló évadban.
Rekordszámú, közel 42 ezer nézőt varázsolt el a Vojtina Bábszínház a mögötte álló évadban.
A bevétel azonban alig növekedett annak ellenére, hogy tavaly ötezerrel kevesebben látogattak el a bábjátékokra. Az előadások száma – 515 – elérte a színészi teljesítőképesség felső határát - mondta Asbóth Anikó a pénteki évadzáró társulati ülésen.
Az igazgató az előadásokról szólva kiemelte többek között Az okos lány című darabot, amely a klasszikus igazságos, minden helyzetben győztesként kikerülő Mátyás-kép helyett humorral és rafinériával tálalja a király emberi oldalát, valamint az eszén túljáró főszereplő történetét.
Egy nő áll szemben a hatalommal - mondta az áthallást nem leplezve Szentei Tamásra tekintve az intézetvezető. A fenntartót képviselő, a debreceni önkormányzat kulturális osztályvezetője azzal biztatta a jelenlévőket, hogy a Csokonai Színházra idén irányult kiemelt figyelemből, jövőre anyagilag is több jut a közel húsz éve kultúrával nevelő intézménynek.
Láposi Terka lelkesen számolt be a nemzetközi szakértők, pszichológusok, pedagógusok által is méltatott színházi nevelési programról, amelyben 617 fiatal vett részt. A játszószínház művészeti vezetője méltatta a színház kiállításait, a Babusgató foglalkozásokat és beszélt a Kapcsolat projekt nehézségeiről.
A társulat pénteken pezsgőt bontott ugyan, de az évad igazi lezárása épp úgy játékkal telik, mint a többi nap. A Kapuzáróra várnak mindenkit vasárnap 10 órára a Nagytemplom mögötti Emlékkertbe.
HBN-HaBe