Helyi közélet

2012.11.29. 17:03

Debreceni Egyetem - Kilencszázmilliót kaptak a genetikai kutatásokra

Debrecen - Gazdaság élénkítő is lehet majd a vizsgálati eredmények hasznosítása.

Debrecen - Gazdaság élénkítő is lehet majd a vizsgálati eredmények hasznosítása.A XXI. század elején a népegészségügyi kutatások és gyakorlat egyik legnagyobb kihívása annak tudományos igazolása, hogy adott genomikai (lásd keretes írásunk) eltérés befolyásolja a betegségek előfordulási gyakoriságát, bizonyítékokon alapuló hasznosítása pedig hozzájárul a lakosság egészségi állapotának javításához, a betegségek megelőzéséhez. „A legnagyobb súlyú népbetegségek genetikai meghatározottsága a magyar populációban” című projekt keretében a szakemberek olyan kutatói hálózat létrehozását valósítják meg a Debreceni Egyetemen, mely a magyar lakosság egészségi állapotának meghatározásában kiemelt jelentőségű genomikai összefüggésrendszerek azonosításával, és azok gén-gén és gén-környezet szintű kölcsönhatásainak megismerésével foglalkozik - olvasható a csütörtöki projektnyitó rendezvény apropóján kiadott közleményben. A prof. dr. Ádány Róza, a Megelőző Orvostani Intézet igazgatója által vezetett projekt két kiemelt kutatási területet kapcsol össze: az élettudományi (orvostudományi), valamint a népegészségügyi kutatásokat, hozzájárulva ezzel a társadalmi és gazdasági változások által felvetett problémák feltárásához és megoldásához is.

Az együttműködő kutatócsoportok célja, hogy feltárják és jellemezzék azokat a genetikai sokféleséget, mutációkat, amelyek a szív- és érrendszeri, az anyagcsere és a daganatos betegségek, a reumatológiai kórképek és bizonyos gyakori bőrbetegségek, valamint az egészséget veszélyeztető magatartásformák (pl. dohányzás, alkoholizmus) kialakulásában és súlyosbodásában meghatározóak lehetnek. Mint ismeretes, ezen betegségek a magyar populációban a legjelentősebb halálozási- és betegségterhet jelentő népbetegségek. A vizsgálatok eredményeinek hasznosítása során nemcsak népegészségügyi haszon remélhető, hanem a lakosság egészségi állapotának kedvező befolyásolása révén az ország gazdasági versenyképességének javulása is.

A projekt 895 millió forint uniós támogatásból, hazai társfinanszírozással valósul meg - olvasható a közleményben.

HBN

 

Genomika:

A genom (a szervezet DNS-ben kódolt örökítő információja) és a gének kölcsönhatásait vizsgáló multidiszciplináris (több tudományt, szakterületet érintő) tudomány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában