Szervkereskedelem Magyarországon?

Eladni a szerveinket a megélhetésért, azért hogy éppenséggel legyen egy szép házunk vagy autónk, sokaknak morbidnak tűnhet. Van azonban, aki kétségbeesésében mégis ettől reméli a jobb életet. De vajon sikerülhet-e neki? Milyen szűrőkön kell ezért átjutni?

Magyarországon is lehetőség van élő donortól kapni szervet, nem mindegy azonban, hogy kitől. Ha van vérségi kapcsolat, még egyeznie kell a vércsoportnak is, a szervadományozónak pedig makk egészségesnek kell lennie. Nem elég ugyanis, ha rokon az illető, különböző procedúrákon kell átesnie, úgy mint a keresztpróbán, immunológiai, sebészeti és belgyógyászati vizsgálaton illetve az antigének tesztjén. Zajlanak az orvosi analízisek, és ha alkalmas a donor, akkor a közjegyző előtt kell írásba foglalni, hogy semmilyen ráhatás, anyagi érdek nem fűződik a nemes tetthez. Ha azonban éppenséggel férjről és feleségről van szó, akkor is kötelező az etikai bizottság elé járulni, hogy eldöntsék, engedélyezik-e egyáltalán az átültetést. Tudtam meg mindezt Asztalos László főorvostól, aki a Debreceni Sebészeti intézet Transzplantációs Centrumának osztályvezetője.

Donorhiány
Hozzátette, sokszor nincs megfelelő donor, tizenkét felajánlóból körülbelül egy az, aki megfelel. „ A magyar lakosság általában beteg, így a szerveit sem lehet ilyen célra használni.” Míg az előző években Debrecenben évente negyven-ötven átültetést csináltak, addig idén eddig összesen tizenkilencet sikerült végrehajtani. Ezt azzal is magyarázta: „előfordulhat, hogy mivel kevesebb egészségügyi ellátó hely van, kevesebb az intézmények szabad kapacitása, így a reménytelent talán nem is veszik fel, inkább haza küldik. Pedig ebben a régióban korábban nagyon sok szervdonáció volt.”

Az etikai bizottság vétójoga
Mint kiderült, olyan elő sem fordulhat, hogy a beteg egy idegennel karöltve jön be a rendelőbe, azt kérve, hogy tegyek át az egészséges vesét az ő testébe. Még ha valóban szoros barátság van két illető között, ha nem élnek együtt, esélyük sincs a műtétre. „Emberbaráti alapon nem lehet, hiszen azzal teret adnánk a szervkereskedelemnek.” Szigorú ellenőrzésnek vetik alá mind a két felet az etikai bizottság vizsgálata során, de nem pusztán fizikailag, lelkileg is. Egymástól elkülönítve kérdezik őket a másik szokásairól, olyan tényekről, gondolatokról, amit csak akkor ismerhetnek, ha valóban jó ideje együtt élnek párjukkal. Ha a fél-egyórás beszélgetés alatt bármelyik bizottsági tagban felmerül a gyanú vagy a szakorvos kezd el kételkedni, és pénz-motivációt sejt a háttérben, azonnal felfüggesztik az egész eljárást.
Elméletileg tehát nincs lehetőség a szervkereskedelemre, aki azonban ezzel próbálkozik nagyon ráfázhat, hiszen már a szándék is törvénybe ütközik, ha nyilvánosan teszik az ajánlatot. Asztalos László főorvos elmesélte, volt már rá példa, hogy telefonon hívták fel őket, hogyan tudnák eladni a szerveiket. „Természetesen ilyenkor lebeszéljük őket tervükről, de előfordult, hogy a pszichátriára irányították az illetőt, mert két veséjét kínálta, hiszen meg akart halni.”

Legutóbb a Haon szerkesztősége lépett kapcsolatba egy férfival, aki szintén a veséjét hirdette az újságban.