Helyi közélet

2008.10.10. 06:17

Nem csak E-, de melamin-veszély is van

<p>Újonnan azonban már nem csak az E-kkel kell vigyázni, egy debreceni üzletben ugyanis találtak a héten melaminos mogyorót. Aki nem tudná, ez a tejeredetű adalékanyagokban lehet, kínai termékekben pedig mostanság elég gyakori az előfordulási esélye.</p>

E mint energia, E mint ember, és E mint e betű. Na nem mintha problémám lenne az ábécé egyik betűjével, de azért amikor nyolcat látok egy termék csomagolásán mögötte számjegyekkel, az azért már felháborít.

Volt egy időszak, amikor dívott végigpásztázni szemünkkel az összetétel felirat utáni szavakat, mostanra azonban már sokszor nem is próbálkozom, mert inkább kódfejtő kellene a megértéséhez.
Ami be van csomagolva, abban van valami mű, amelyről homályos képzetünk van csupán, hogy csak tartósít vagy egy úttal meg is mérgez- persze csak túlzott fogyasztás esetén. Na de sebaj, bedobjuk a kosárba a kekszet, a chipset, amit kirakunk otthon az asztalra, és azonnal hozzásegítettük családunkat a mihamarabbi halálhoz.

Újonnan azonban már nem csak az E-kkel kell vigyázni, egy debreceni üzletben ugyanis találtak a héten melaminos sajtos mogyorót. Aki nem tudná, ez a tejeredetű adalékanyagokban lehet, kínai termékekben pedig mostanság elég gyakori az előfordulási esélye. Keleten már annyira megijedtek, hogy kizárólag szójatejet isznak.

De amikor úgy gondoljuk, hogy „Na most nagyon egészségesen vásárolunk!”, és gyümölccsel, zöldséggel lepjük meg szeretteinket, akkor sem cselekszünk sokkal jobban, mint az első esetben, hiszen nem természetes anyag mindenben van, lassan már abban is, ami a fáról lehull.

A permetezőszer, a ki tudja, milyen összetételű vegyszeradag is bekerül szervezetünkbe, s lám- lám, semmivel sem vagyunk előrébb.

Előbb utóbb minden mérgezővé válik, s lassan elkezdhetünk készülődni a fotoszintetizálára.

Persze csak akkor, ha addigra nem romboljuk szét teljesen az ózonréteget, hisz akkor már onnan is csak a káros sugarak jutnak el hozzánk.

  • Melaminos mogyoró Hajdúban
  • Tejporbotrány - Kína hallgat
  • Vesekövet okozó kínai tejpor
  • Lista a guar-gumis élelmiszerekről
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában