Helyi közélet

2008.10.15. 06:26

Hátrányos helyzetű-e az a nő, akinek gyereke van?

<p>„Legyél topon a munkahelyeden, lássák, hogy törekszel mindent jól megcsinálni, és közben aggódj a gyerekedért is!” -mondja Kata, akinek kislánya két és fél éves. „Eleve úgy kerestem munkát, hogy megmondtam, OKJ-s képzésre járok és van egy gyerekem. Az első néhány helyről még vissza sem jeleztek."</p>

A TÁRKI jelentése alapján, amit 19 országban végeztek, egyértelműnek tűnik, hogy a magyarok körében a családi élet sokkal kisebb mértékben akadályozza a munkahelyi feladatokat, mint a munkahely a családi életet. Nos igen, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy valamiből meg kell élni, ezért áldozni kell az időnkből és az erőnkből. Na de mit tegyen az anyuka, aki szülés után illetve gyereknevelés közben szeretne munkába állni?

„Legyél topon a munkahelyeden, lássák, hogy törekszel mindent jól megcsinálni, és közben aggódj a gyerekedért is!” Mondja Kata, akinek kislánya két és fél éves. „Eleve úgy kerestem munkát, hogy megmondtam, OKJ-s képzésre járok és van egy gyerekem. Az első néhány helyről még vissza sem jeleztek. Már egyfolytában azon gondolkodtam, kit kellene felhívni vagy hova lehetne menni. Ahol viszont most vagyok néhány hete, megértik, ha valamivel hamarabb el kell rohannom. Most lett a kicsi bölcsis. Viszont ha a kedvesemnek nem kötetlen lenne a munkaideje, akkor nem lenne kire bízni, hogy hozza- vigye minden nap. Nem is tudom, mit csinálnánk.” Na igen, mert ugye a gondozónők is toleránsak- egy darabig, de náluk is elszakad a cérna, ha nem mennek időben a kicsiért.

Kata azt mondja, nem indult ez a munka sem felhőtlenül. A főnök megígérte neki, hogy elmehet iskolába, majd a következő alkalommal a kisfőnök rápirított, hogy ugyan mit képzel! „Amúgy is tovább kell maradni sokszor, mint amennyi a szerződésben le van írva!” –fenyegette.

Ettől persze nagyon megijedt a lány, hiszen így is szokatlan volt számára, hogy nem láthatja egész nap a gyermekét, ha viszont túlóráznia kell, akkor valóban csak a lefektetés után érne haza. Mindenesetre a nagyfőnöknek lett igaza. Beugrósként nem veszik annyira rossz néven, hogy gyorsan elmegy, főleg, hogy mindent feladatát elvégzi.

Ő szerencsés volt. Nem úgy, mint az a sok nő, akik gyerek mellett nem tudnak elmenni dolgozni, hiszen a legtöbb munkaadó hátrányosan diszkriminálja azokat a nőket, akik egyszerre akarnak helyt állni anyaként és munkaerő piacon is.

  • Maga alá csinált, úgy hagyták
  • Gyerekek és a bölcsi Video
  • Friss állásajánlatok itt!
  • Ezek is érdekelhetik