Merevedési történet

Nehéz a reggel, ez nem újdonság. Az viszont, hogy elgémberedett nyakam mozdíthatatlanná dermed, elég szokatlanul hat fél hatkor. Na de mit lehet tenni?

Mint mikor görcs húzza a lábunkat, megmerevedve várom, hogy olyan gyorsan elillanjon a fájdalom, ahogy jött.

Na de csak nem múlik. A percek viszont annál inkább, a türelem fogyóban, helyét a kétségbeesés veszi át. Az első könnycseppet követi a többi száz, reménytelenség és kiszolgáltatottság érzése ölel.

Egyedül a lakásban pusztán abban bízhatok, hogy a telefont elérem. Megvan. Fél hét. Jól elszenvedtem itt magamban! Hogy elmegy az idő a sírással! Hüppögve nyomom a száznégyet, mondja meg valaki, mi van velem.

Morcos férfihang.

Nyilván utolsó óráiban van ő is, alig várja, hogy párnát érjen a feje. Én viszont csak arra vágyom, hogy az enyém elhagyja azt. Elmesélem kínom, kétségbeesésem minden valószínűség szerint áthallik a telefonon, talán már szemem nedvességét is a vállán érezheti, de mintha egy automatához beszélnék.

„Hát akkor ez valószínűleg egy tr….” Na ja, persze. Ettől az orvosi szakszótól azonban nem lettem nyugodtabb. Szépen felveszi a kórtörténetet, majd megállapítja, hogy elaludtam a nyakam.

Sejtettem én, hogy ilyesmi lesz a válasz. Még kérdezett meg válaszolgatott monoton hangján, ami nem csökkentette pulzusszámom. „De hát akkor ez elmúlik?” –sírom a kérdést.

„Pár napon belül biztosan.”- mondja. Se egy gyógyszer, se kenőcs, csak várjam meg, míg tovaszáll a fájdalom.

Átfutott agyamon a napi munkaterv, aztán a heti, akkor lemondom a csütörtöki forgalmi vizsgát- még mindig nem lesz jogsim, az emberek tekintete is felcsillant a szememben, majd ráeszmélek, hogy még mindig fáj.Nagyon. Türelem rózsát terem, na de nem fájdalomcsillapítást. Lekoptathatatlanságom eredménye, hogy az ügyeletet javasolja a Klinikán, vagy megvárhatom a másfél óra múlva már rendelő háziorvost.

Na szép. Ezzel el is lettem intézve. Semmi olyan, hogy: „Nyugodjon meg!”, „Nem lesz semmi baj!”, „Ne aggódjon!”, elköszönésnél pedig sem egy „Jobbulást!” vagy valami. Köszönte szépen, ő megtette, amit tudott.

A lelkem és a nyakam azonban nem nyugodott: taxi, ügyelet, tanács, kenőcs, masszőr, és már nem néznek rám furcsán, hogy mindenkire érdeklődve tekintek jobbra biccentett fejjel. Talán ha előbb a taxi társaság száma jutott volna eszembe…

Szakszerű masszázs