2008.03.29. 09:44
Koroknai Árpád Laborcért vív
<p>Debrecen, Budapest – Szombaton a jubileumi István, a király újabb szereplőjének kilétére derül fény: az evégett szervezett tévés versengésben négyen mérkőznek meg Laborc szerepéért – köztük a debreceni aranytorok, Koroknai Árpád.</p>
A Társulat című műsorban a legjobb 16 mezőnyének kialakulása után a zsűri eldöntötte, ki, melyik szerepért, szerepekért folytathatja a küzdelmet. Koroknai Árpád lett az egyedüli, akit mind a négy férfi főszerepre jelöltek a döntnökök.
Laborc az első
– Az első a Laborc-döntő lesz, s mindig a következő feladatra összpontosítok, ez az a szerep, amit most megcélzok – jelezte érdeklődésünkre a több rockformációból és színpadi produkcióból is ismert debreceni énekes. – Bízom benne, hogy sikerül; ha mégsem, akkor folytathatom a versenyt, Tordáért, és így tovább – tette hozzá.
Koroknai Árpád úgy véli: sok múlik azon is, milyen dalokat jelölnek ki az ítészek a jelöltnek, hiszen például egy könnyedebb hangvételű darab a szerep karaktere ellen „dolgozhat”. – A szólóban eléneklendő dalom, úgy érzem, eléggé szerencsés feladat: a Valahol Európában című musicalből a Miért van? címűt, Hosszú dalát kaptam. Szépen építkező kompozíció, a végén kiteljesedéssel;
Etalon lesz
Koroknai Árpád szerint azért is fontos a júniusban bemutatandó jubileumi produkció, mert egy új nemzedék számára az lesz az etalon „István, a király”, egy, a jövőt tekintve maradandó, emlékezetes előadás – mint ahogy Koroknai és generációja számára az 1983-as ősbemutató volt az.
INFO |
A Társulat Laborc-döntőjét március 29-én, szombaton 20.10-től láthatják a tévénézők az m1 műsorán. |