2024.03.14. 14:23
Gyalogos és autós veszett össze nagyon a Kassai Irodaháznál, a rendőrség szemtanúkat keres
A vita után a sofőr a gyalogos testi épségét veszélyeztetve hajtott el.
Az eset a Kassai Irodaház környékén történt
Forrás: Google Street View
A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépkocsijával közlekedő férfi március 7-én 9 óra körül Debrecenben, a Kassai Irodaház előtti útszakaszon, feltehetően forgalmi okok miatt a gyalogosátkelőhelyen állt meg. Egy áthaladó gyalogost akadályozott ezzel, ezért szóváltásba keveredtek. A vita után a sofőr úgy indult el, hogy veszélyeztette a gyalogos testi épségét, azonban sérülés nem történt – derül ki a vármegyei rendőr-főkapitányság közleményéből.
Az ügyben közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.
A körülmények tisztázása érdekében a Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta az esetet, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, illetve a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.