Sziréna

2023.12.11. 12:21

Tragikus tűz Sápon, egy középkorú férfi vesztette életét

A helyszínen egy megolvadt elektromos radiátort is találtak.

Haon.hu

Forrás: illusztráció / Napló-archív

Tragikus tűzeset miatt hívták hétfő délelőtt a hajdú-bihari tűzoltókat, akik Sápon egy korábbi tűz nyomait és egy középkorú férfi holttestét találták meg – jelezte a katasztrófavédelem honlapja.

Mint írták, a Pacsirta utcában egy ötven négyzetméteres ház tizenhat négyzetméteres szobájában volt korábban tűz. A helyszínen egy megolvadt elektromos radiátor volt. Tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. A tűz keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás során tárják fel.

A híradásban emlékeztettek, hétfő reggel Kispesten is elhunyt két ember lakástűzben.

Mint rámutattak, csak decemberben már 206 kigyulladt lakóépülethez hívták a tűzoltókat. Az esetek során tizenöten megsérültek, nyolcan pedig életüket vesztették. A tragédiák megelőzése érdekében érdemes otthonra füstérzékelőt vásárolni. Ahol volt füstérzékelő, ott sem haláleset, sem sérülés, de még nagyobb tűz sem volt, hiszen a tűz keletkezésekor jelzett az érzékelő – hívták fel a figyelmet.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában