A tárgyalóteremből

2023.11.14. 11:53

Hihetetlen: egymás után többször is lehúzták pénzzel a debreceni csalók ugyanazokat az embereket

A bűncselekményben érintett nő nem érzi magát bűnösnek.

Hajnal László

Az előkészítő ülésen az ügyész ismertette a vádiratot

Forrás: Czinege Melinda

Előkészítő ülést tartott kedden délelőtt a Debreceni Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, akit pénzmosással vádol az ügyészség.

Az ülés kezdetén az ügyész ismertette a vádiratot, mely szerint egy B. becenévre hallgató férfi, aki az eset idején éppen a Budapesti Fegyház és Börtönben töltötte büntetését, 2020. december 24-én felhívta a Debrecenben élő élettársát.

Nem sokkal később ugyanebből a végrehajtási intézetből egy ismeretlen férfi felhívott egy idegen számot, majd valótlanul a Szerencsejáték Zrt. munkatársaként mutatkozott be. Azt állította a hívást fogadó gyanútlan férfinak, harmadik helyezést ért el egy nyereményjátékon, és ezért 375 ezer forint nyeremény illeti meg. Hozzátette, ahhoz, hogy a nyereményét átvegye, mindössze annyi a dolga, hogy 75 ezer forintot átutal egy bankszámlaszámra.

Az átutalást a férfi teljesítette, ezután újabb hívást kapott, és arról tájékoztatták, megérkezett az összeg, azonban további három alkalommal kell ugyanezt az összeget átutalnia a megadott bankszámlaszámra. A megtévesztett „nyertes” eleget tett a kérésnek, és háromszor újra elutalta a 75 ezer forintot különböző számlákra, melyből az egyik az előkészítő ülésen jelenlévő, pénzmosással vádolt nő nevén volt.

Ki a valódi nyertes?

A telefonáló közölte, hogy a későbbiekben újból fel fogják hívni, ekkor kap egy kódot, amivel hozzájut az átutalt összegekhez és a nyereményhez. Az elkövető azonban nem jelentkezett.

Ugyanazon a napon, szentestén az átverés áldozata 1 forintot átutalt a nő folyószámlájára (feltehetőleg, mivel más elérhetőséget nem ismert), a közleménybe pedig azt írta:

A tévesen utalt 75 ezer forintomat kérem visszautalni, a gyerekemtől veszik el. Feljelentést kell tennem az átverésük miatt!

A csalásból származó összeget a nőnek azonban esze ágában sem volt visszaadni, annak ellenére, hogy tudott róla, hogy bűncselekmény elkövetéséből származik. Ehelyett átutalt az összegből B.-nek, valamint egy feltehetően fiktív iroda számlájára, a közleménybe pedig az élettársa nevét írta.

Arról is értesítette B.-t, hogy az összeget átutaló áldozat visszakövetelte a pénzét, ennek hatására az ismeretlen telefonáló újra felhívta a megtévesztett férfit, mondván, az 1 forintos utalás megzavarta a tranzakciót, ezért újabb utalásra biztatta.

A férfi azonban ismét egy 1 forintos összeget utalt, a közleménybe pedig azt írta: „75 ezer nem téves utalás”.

Ekkor újabb telefont kapott, melyben azt kérték tőle, hogy töltse fel 3, 5, majd 10 ezer forinttal B. telefonját, ennek a sértett eleget is tett, de sem a 318 ezer forintját, sem a nyereményt nem kapta meg, ezért néhány nappal később újból megpróbálta visszakövetelni a pénzét.

Utalás újra és újra

Néhány héttel később egy másik áldozatot is sikerült átvernie a csalóknak. A börtönből kezdeményezett hívásra ezúttal egy nő válaszolt, akinek azt hazudta a telefonáló, hogy a Telekom képviselője, majd azt állította, a távközlési szolgáltató egy olyan nyereményjátékot indított, melyben tíz régi ügyfelének 75 ezer forintos ajándékot oszt ki. Közölték az asszonnyal, hogy ő az egyik szerencsés, akit kisorsoltak.

A módszer ugyanaz volt ebben az esetben is: arra kérték, hogy utaljon át 75 ezer forintot ahhoz, hogy átvehesse a nyereményt. A nő teljesítette a felhívást, azonban újabb hívást kapott, ekkor azt mondták neki, a pénz ugyan megérkezett, azonban túllépték az időkorlátot, ezért újra kell kezdeni az utalást. A még mindig semmit sem sejtő fél ismét átutalta a pénzt a megadott számlára.

Ekkor ismét felhívták, hogy megint átlépték az időkorlátot, és újra utaljon át 75 ezret egy másik számlára. A nő továbbra sem gyanakodott, eleget tett a kérésnek. Ezt újabb hívás követte egy újabb időkorlát átlépése miatt, a nő pedig ismét utalt.

Az elkövető itt nem állt meg, újból felhívta az időkorlát túllépése miatt, a nő pedig furcsamód nem kételkedett, újra utalta a 75 ezret. Az időkorlát fedősztori működőképesnek bizonyult, ugyanis ötödjére is ezzel sikerült megtéveszteni az asszonyt. Ezúttal azonban 300 ezer forintot átutalását kérték.

Hihetetlen, de miután ezt a pénzt is megkapták, a bejáratott módszer szerint újból felhívták, és még egyszer sikerült 300 ezer forintot kicsalniuk a nőből. Majd harmadjára is.

A telefonáló további utalásokra is megpróbálta rávenni a nőt, azonban az asszony – talán kezdett gyanút fogni, ezért – azt mondta, munkába kell indulnia, így nem tud újabb összeget utalni. Ekkor a tettes közölte vele, hogy később felhívja, és megbeszélik a visszautalás részleteit, azonban ez a hívás sosem történt meg.

A hazugságokkal kicsalt összegből az egyik 75 ezer forintos utalás B. élettársának számlájára érkezett, aki ezúttal sem utalta vissza.

A nő tagadta a vádakat

Az ügyész közölte, kétrendbeli pénzmosás bűntettével vádolja a tárgyalóteremben jelenlévő nőt. Indítványozta, amennyiben beismeri a bűncselekményt, a bíróság 10 hónap börtönbüntetést szabjon ki rá, melynek két év próbaidőre történő felfüggesztését kérte.

A 34 éves nő azonban határozottan tagadta a vádat, és bírói kérdésre azt felelte, nem érzi magát bűnösnek. Mint kiderült, a nyolc általános iskolát végzett, debreceni nő takarítóként dolgozik, és három kiskorú gyermeket nevel egyedül, mivel élettársa azóta is börtönben van.

A beismerés hiányában az ülés tárgyalással folytatódik 2024 januárjában. Az ügyész jelezte, hogy a bizonyítási eljárás során a tanúvallomások felolvasását, az érintettek bankszámla forgalmának kivonatainak és a híváslisták elemzésének bemutatását kérte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában