Tragédia

2023.10.10. 12:42

Halálos baleset történt a 4-esen, Kabánál - fotókkal, videóval

A balesethez nagy erőkkel vonultak ki a hatóságok.

Haon.hu

Az ütközés ereje óriási volt

Forrás: Tóth Imre

Összeütközött egy kamion és egy személyautó Kaba közelében, a 4-es főút 193-as kilométerénél. Mindkét jármű árokba hajtott. A püspökladányi hivatásos és a kabai önkéntes tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is megérkezett a helyszínre. A tűzoltók átvizsgálják a járműveket és áramtalanítanak. A helyszínen dolgoznak a társhatóságok is – közölte a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság kedden, dél körül.

A balesetben egy személy olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette 

tette közzé a vármegyei rendőr-főkapitányság.

Az Országos Mentőszolgálat kérdésünkre válaszolva közölte, hogy egy másik személyt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. 

A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését. Az útzárat 16:30-kor oldották fel.

Információink szerint a személygépkocsi vezetője hunyt el a helyszínen. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában