2023.05.08. 10:23
Hajdú-bihari kábítószer-terjesztő hálózatra csaptak le a rendőrök - videóval
Négy férfit már ki is hallgatott a rendőrség.
Gyanús port találtak a rendőrök
Forrás: police.hu
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak olyan információ jutott a tudomására, hogy egy kisebb kábítószer-terjesztő hálózat működik a vármegyében. A bűnügyesek azonnal hozzáfogtak a nyomozáshoz és bizonyítékokat gyűjtöttek a szervezet működésével kapcsolatban - számolt be róla a police.hu.

Forrás: police.hu
A hajdú-bihari felderítők és vizsgálók a Cívis, valamint a Körös Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen május 3-án ütöttek rajta a hálózat négy tagján. Egy 31 éves hajdúszoboszlói, egy 22 éves tetétleni, valamint két 32 éves kabai férfit fogtak el, majd hallgattak ki gyanúsítottként.

Forrás: police.hu
A két kabai lakost bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, a Debreceni Járásbíróság pedig egyikőjük letartóztatását elrendelte, míg a másik férfi bűnügyi felügyeletéről döntött. Nekik bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt kell felelniük.

Forrás: police.hu
Két társuk az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet, ellenük kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás.
A nyomozás adatai szerint mind a négyen vármegye-szerte árulták a kábítószert. Az otthonaikban tartott kutatások során a rendőrök közel 5 millió forint készpénzt, kábítószergyanús port és zöld növényi származékokat, valamint a tiltott szerek árusításához szükséges eszközöket foglaltak le.