2023.04.20. 11:26
Egy nap alatt elkapták a szomjas tiszagyulaházi rablókat
Pár ezer forintot és egy üdítőt vittek el egy helyitől, akit úgy helybenhagytak, hogy súlyos sérüléseket szenvedett.
Forrás: police.hu
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két férfivel szemben, olvasható a police.hu-n. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak egy tiszagyulaházi lakos ingatlanához mentek szerda délután. A 17 és 22 éves fiatalok ezt követően berúgták a ház ajtaját, majd többször megütötték és megrúgták a sértettet, miközben folyamatosan pénzt követeltek tőle. A páros mindössze néhány ezer forinttal és egy üdítővel menekült el a helyszínről.
A megvert férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérüléseket szenvedett.

A bejelentés után a rendőrök és a helyi polgárőrök közös együttműködésének köszönhetően még aznap délután elfogták a két tiszagyulaházi lakost. Előállításukat követően gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették őket.