Sziréna

2023.02.27. 12:06

Nem volt kedve gyalogolni a 17 éves nyírábrányi fiúnak – elkötött, majd összetört egy autót

A rendőrök befejezték a nyomozást a fiatallal szemben.

A 17 éves fiú kihallgatásán beismerő vallomást tett

Forrás: police.hu

Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság egy 17 éves fiatallal szemben – tudatta hétfői közlésében a police.hu.

Forrás: police.hu

A bejelentés 2022. augusztus 10-én reggel érkezett arról, hogy az egyik fülöpi utcából eltűnt egy személyautó, amit nem sokkal messzebb összetörve találtak meg. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, és belekezdtek az ügy felderítésébe, tanúkat hallgattak meg, adatgyűjtést végeztek.

Forrás: police.hu

Egy héttel később a látókörükbe került egy fiatal nyírábrányi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 17 éves fiú kihallgatásán beismerő vallomást tett. Ismerőseinél volt szórakozni Fülöpön, majd úgy döntött, hogy hazamegy. Gyalog indult el, azonban útközben belebotlott egy parkoló gépkocsiba. 

Beült, megtalálta az indítókulcsot, és elhajtott vele. Rövid kocsikázása alatt két kerítésnek is nekihajtott. Utóbbinál már úgy összetörte az autót, hogy nem tudott továbbmenni, ezért kipattant belőle, és futásnak eredt.

Forrás: police.hu

A rendőrök a szükséges nyomozást elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában