2023.02.15. 11:12
Díszparanccsal ismerték el a Törökországban mentő hajdú-bihari tűzoltókat is
Forrás: Facebook / BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
A HUNOR Mentőszervezet tagjai február 6. és 12. között Antakyában a nap 24 órájában, megfeszített munkával 17 túlélőt, köztük 3 gyermeket mentettek ki az összedőlt épületek romjai alól. Hivatásukhoz méltó, kiemelkedő helytállásuk, bátor, önfeláldozó magatartásuk elismeréseként dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a szervezet valamennyi tagját példaként állítja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek teljes személyi állománya elé – számolt be szerdán a vármegyei katasztrófavédelem honlapja, amely közzétette az erről szóló díszparancsot is.
Ezen a mentőszervezet két hajdú-bihari tagját, a debreceni Nagy László százados és a püspökladányi Fegyverneki Máté főtörzsőrmester neveit is ki lehet szúrni.
Ahogy arról már beszámoltunk, a Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató- és mentőcsapatok tagjait kedden Novák Katalin köztársasági elnök is ünnepélyes keretek között köszöntötte a Sándor-palotában. Az eseményen a HUNOR mellett az ugyancsak hajdú-bihari szakemberekkel segítő Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatai is ott voltak, Lukács Péterrel, a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület elnökéve és Kinggel, az egyesület belga juhász kutyájával egyetemben.