Beismerő vallomás

2023.01.09. 10:19

Elfogták a Nagyállomáson a régóta keresett zsebtolvajt

A nyírbátori férfi legalább tíz embertől lopott Debrecenben, pénzt is vett fel eltulajdonított bankkártyával.

Forrás: police.hu

Még 2022 májusában értesítették a rendőrséget arról, hogy a Debreceni Vasútállomáson zseblopás történt. A bejelentő táskájából ellopták a pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel, bankkártyával és iratokkal együtt.  

A nyomozók azonnal az ügy felderítésébe kezdtek, de nem volt könnyű dolguk. A gyanú szerint az ismeretlen elkövető rendszeresen járt Debrecenbe portyázni, és gondosan odafigyelt arra, hogy észrevétlenül, nagyrészt tömegben kövesse el a bűncselekményeket – olvasható a police.hu-n.

Mint írják, a nyomozók nem adták fel, részletes adatgyűjtéseket tartottak, tanúkat hallgattak meg, és végül összeállt a pontos személyleírás a feltételezett elkövetőről.

Az 52 éves férfi épp terepszemlét tartott az állomáson január 5-én, amikor odaléptek hozzá a bűnügyesek. Gyanúsítotti kihallgatásán a nyírbátori lakos részletes beismerő vallomást tett. A nyomozás adatai szerint összesen tíz Debrecenben történt zseblopással hozható kapcsolatba, de volt olyan eset is, hogy az egyik eltulajdonított bankkártyával pénzt vett fel egy ATM-nél.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás és információs rendszerrel elkövetett csalás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában