agrometeorológia

2021.01.14. 09:08

Alig voltak fagyosak a hajnalok, de jön a lehűlés

Az előttünk álló napokban további lehűlés várható, mínusz 15 Celsius-foknál erősebb fagy is lehet.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Fokozatos lehűlés vette kezdetét az elmúlt héten, az időváltozást kísérő csapadék ekkor még mindenütt folyékony halmazállapotban hullott. Az időszak kezdetén a kontinens nyugati felén télies időt okozó légörvény előoldala határozta meg Kelet-Magyarország időjárását: kitartott az elmúlt év utolsó napjaira jellemző délies áramlás, mely a megszokottnál több fokkal enyhébb levegőt sodort fölénk. Az alacsony nyomású zóna keletre helyeződésével azonban lassú és tartós átalakulás indult el, a hét második felére nálunk is az évszaknak megfelelő hőmérsékletekkel.

Míg a hét elején 6–9 Celsius-fokig enyhült a levegő a délutáni órákra, s a hajnalok fagymentesek voltak, péntektől nappal is csupán fagypont köré emelkedett a hőmérők higanyszála, éjszakánként pedig mínusz 2 – mínusz 7 Celsius-fokos értékeket mérhettünk térségünkben.

Kezdetben a délnyugat felől érkező enyhe légtömeg hatása alatt gyakori volt a csapadék, sok volt a felhő. A viszonylag magas hőmérséklet miatt havazás még sehol sem alakult ki Észak-Tiszántúl térségében, de a lehulló eső mennyisége ismét jelentősnek bizonyult. A nagyobb összegeket a keleti tájakon mértük, arra 20–30 milliméteres heti hozam is előfordult, másutt többnyire 10–20 milliméter közötti mennyiség gyűlt össze hét nap alatt. Az időszak második felére a hideg levegő érkeztével mindenütt csökkent a csapadékhajlam, a talajfelszín hőmérséklete azonban egyre tartósabban szállt fagypont alá.

Habár a hét 0 és +1 Celsius-fok közötti középhőmérséklete még 1–2 Celsius-fokkal a sok­éves átlag felettinek számít, a hét végi mínusz 2 – mínusz 4 fokos napi közép­értékek megfeleltek az évszakos átlagnak. Az előttünk álló napokban további lehűlés a legvalószínűbb, erősödik majd az éjszakai lehűlés. Számottevő hóréteg kialakulásának függvényében a mínusz 15 foknál erősebb, károsító fagyok kockázata közepes vagy magas a körzet növényállományaiban.

Hatékony védelem

A telelő gabona- és repcevetéseket védheti a hótakaró, fás kultúráink azonban ilyenkor védtelenek, ezeket takarással és a törzs fehérre meszezésével óvhatjuk. Utóbbi eljárás az erős hőingadozás okozta repedéstől védi meg a törzset, a takarással pedig az éjszakai hőveszteséget szabályozhatjuk. A hatékony védelem eléréséhez a növények szoros „becsomagolása” helyett célszerű az alacsonyabbak fölé a talaj hőjét visszatartó takarást készíteni, míg a magasabb termetűeket szalmabálákkal, ágakkal és száraz növényi maradványokkal építhetjük körül. Mindkét esetben a hosszú hullámú kisugárzási hőveszteség mérséklése a cél, mely legtöbbször elegendő a hőmérséklet károsodási küszöb felett tartásához.

Debreceni Egyetem, AKIT DTTI, Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!