Repülőtér-fejlesztés

2023.11.07. 11:55

Válaszolt a beruházó: ekkorra épülhet meg a debreceni repülőtér szuperszállodája

A fejlesztést Debrecen gazdasági fejlődése indokolja – tudatták korábbi közleményükben.

Szakál Adrienn

A folyamatosan növekvő utasszám a szolgáltatások fejlesztését is szükségessé teszi

Forrás: Napló-archív

Mint arról portálunk október elején beszámolt, a világ egyik vezető szállodaüzemeltető vállalata, az Accor a debreceni reptéren nyit Ibis Styles szállodát. 

A Haon megkeresésére a napokban a hotellánc és a fejlesztésben partner Xanga-csoport ügyvezetője, Herdon István ügyvezető arról tájékoztatott, hogy a szálloda 2025 második felében fogadja majd az első vendégeket, az épület tartószerkezetének elkészültét jelentő bokrétaünnepet pedig nemsokára megrendezik.

A Ibis Styles négy emelete 73 modern, kényelmes szobával és 20 apartmannal rendelkezik majd. A vendégek éttermet, bárt és kávézót is igénybe vehetnek, az üzleti utazók számára pedig tárgyalóhelyiségeket alakítanak ki. A középkategóriás Ibis Styles hotel az Accor csoport üzemeltetésében működik majd, a fejlesztésről a nemzetközi hotellánc a Xanga-csoporttal kötött megállapodást. Az Accor hálózatában már van egy helyi hotel, a közelmúltban megnyitott Mercure Debrecen, a reptéri szállodával tehát tovább bővül a társaság regionális hálózata.

Eddig terv szerint haladnak

Az üzletember felidézte, hogy a Xanga 2010 őszén kapott lehetőséget a repülőtér nyugati területén egy multimodális logisztikai és üzleti központ fejlesztésére. 

Jelenleg ez a fejlesztés folyamatban van, és eddig összesen 13 projekt és 40 ezer négyzetméternyi épület valósult meg. Ezek a projektek a cargo bázis I-II-III épületei, az ahhoz kapcsolódó 2x4 ezer négyzetméteres irodák, repülőtéri speciális tűzoltókat oktató szimulátorbázis, valamint egy MRO-hangár, ahol repülőgépek karbantartására irányuló úgynevezett maintenance-tevékenység indulhat el a városban, mint új, magas hozzáadott értékű iparág

 – fejtette ki.

Elmondta azt is, hogy az új 4 ezer négyzetméteres irodaházat ebben az időszakban telepítik be bérlőkkel, a hangárépület pedig a napokban kapta meg a szükséges engedélyeket.

Számos programelem

A Debrecen 2030 programban leírtak szerint „közlekedés szempontjából Debrecen régióbeli unikális jellegét adja a nemzetközi repülőtér jelenléte. A növekvő utasszám és a régióközponti szerep mindenképp indokolttá teszi ezen versenyelőny kihasználását, erősítését. Annak érdekében, hogy a debreceni repülőtér az ország második legnagyobb repülőtereként hosszú távon a régió legbefolyásosabb repülőterévé váljon, infrastrukturális beruházásokat, fejlesztéseket szükséges megvalósítani”. 

Többek közt új terminál építése, illetve a jelenleg beépítetlen 34 hektárnyi terület hasznosítása – jellemzően iroda, szolgáltatás, kereskedelem, szabadidős funkciókkal – szerepel a dokumentumban.

A debreceni légikikötő fejlesztésének (a Xanga beruházásian túl) számos eleme közül több zajlik vagy előkészítés alatt áll. Így például hamarosan indulhat a terminálbővítés mintegy 300 millió forintért; két épület részleges belső átalakítása és bővítése, ezzel a repülőtér kapacitásának növelése. A burkolathibákat is folyamatosan javítják; legutóbb a 04R/22L futópálya „A” és „B” gurulóútjának, valamint forgalmi előterének betonfelületén repülésbiztonságot veszélyeztető töréseket, sérüléseket orvosoltak összesen nettó 237 millió forint keretösszegért. 

Hosszú távon a burkolat teljes cseréjével egy új futópálya létesítését tervezik. Nemrég új utasbiztonsági berendezéseket is beszereztek, az épületátalakítással ezen berendezéseknek fognak helyet biztosítani, kettőről négyre növelve számukat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában