Nagy bejelentés

2022.11.25. 15:18

Szijjártó Péter: újabb üzem építéséről döntött a BMW Debrecenben

A BMW Group debreceni beruházásával kapcsolatban úgy döntött, hogy kiegészíti azt, és az itt gyártott autókhoz szükséges magasfeszültségű, hatodik generációs akkumulátorokat gyártó üzemet hoznak létre.

Forrás: Czinege Melinda

Brüsszelből egyenesen Debrecenben landolt Szijjártó Péter pénteken, hogy részt vegyen egy BMW-beruházással kapcsolatos pénteki sajtóeseményen.

A külgazdasági és külügyminiszter a cívisvárosi bejelentésen úgy fogalmazott: az európai kontinensen az ország feje fölött csapkodnak a hullámok. A szomszédban dúló háború és az arra válaszul tett brüsszeli szankciók a recesszió felé sodorja az ország gazdaságát. – A Kormánynak célkitűzése, hogy ezt elkerüljük. Ezt beruházásokkal lehetséges, amelyekből munkahelyek jönnek létre, majd termelés és gazdasági növekedés lesz – mutatott rá. A tárcavezető elmondta, Magyarország az elektromobilitás egyik fellegvárává válhat európai, de akár világszinten is. Az elektromos hajtásláncok veszik át a piacvezetést a következő évtizedeiben.  

–  A BMW akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő debreceni gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz– emelte ki. A kormány az új gyártóegységhez további 13 és fél milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. 

Az ütemezésnek megfelelően haladnak a Debrecenben épülő BMW-gyár munkálatai, a napokban elkészült többek között villamosenergia-ellátásához szükséges alapinfrastruktúra-fejlesztés is. Fél éven belül elkészülhet a gyár központi épülete, oktatási központja és a festőüzeme is. – A Debreceni autógyárunk mellett egy újabb gyáregységet hozunk létre, az autókhoz szükséges magas feszültségű akkumulátorokat előállító üzemet, mintegy 2 ezer milliárd euró értékben, ezzel több mint 500 új munkahelyet teremtve – jelentette be Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja pénteken Debrecenben.

Az új üzem 2025-ben, az autógyártással egy időben indul majd.  

Nedeljković elmondta: a BMW Csoport valamennyi európai üzemében, több típusban is gyárt elektromos autókat. Céljuk, hogy 2030-tól eladásaik legalább felét az ilyen meghajtású járművek tegyék ki. A vállalat iFactory koncepciójáról elmondta: céljuk az olyan fenntartható elektromos autógyártás kialakítása, ahol maga a gyártási folyamat is teljesen mentes a fosszilis energiák felhasználásától. – Az akkumulátor modulok helyben történő összeszerelése rugalmasságot és hatékonyságot biztosít számunkra – hangsúlyozta az igazgatóság gyártásért felelős tagja. A fenntartható gyártási módszereivel a debreceni gyár lesz a világon az első, amely fosszilis anyagok felhasználása nélkül fog elektromos autókat gyártani.

Papp László, Debrecen polgármestere kifejezte: a BMW debreceni beruházása jelentős a környezetvédelem és a fenntarthatóság területén, hiszen a teljes gyártási folyamatot a zöld megoldások kísérik végig. – Minden tanévben 100 debreceni diák kapcsolódhat be a gyár speciális képzési programjába. Stabil, kiszámítható, hosszú távú karrier állhat előttük. Olyan technológiára, gyártási folyamatra csodálkozhatunk rá, amely új világot jelent az autógyártásban – hangsúlyozta a városvezető, aki hozzátette: az elektromobilitás, energiatárolás fejlődéséből Debrecen jelentős részt vállal, mely által magas színvonalú munkahelyek jönnek létre.

Forrás: Czinege Melinda

Hans-Peter Kemser, a BMW debreceni gyárának igazgatója elmondta: a BMW Csoporton belül a cívisvárosi üzem lesz az első, ahol az autógyár közvetlen szomszédságában szerelik össze a magasfeszültségű akkumulátormodulokat. Markus Fallböhmer, a BMW erőforrásokat és hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiákat fejlesztő részlegének vezetője pedig hozzátette: az új egység építése már el is kezdődött. A cég iFactory elnevezésű koncepciójának a zöld energiafelhasználás mellett a logisztika került a fókuszpontjába. A hatodik generációs akkumulátoroknak köszönhetően 30 százalékkal javul az autók hatékonysága, valamint ugyanennyivel rövidül a töltési idő is. 

BS 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában