Helyi gazdaság

2013.04.05. 15:28

MSZP: soha nem voltak ilyen szegények a gyermekes családok

Budapest, 2013. április 5., péntek (MTI) - Az MSZP szerint a gyermekeket nevelő családok még soha nem voltak olyan szegények Magyarországon mint most, a gyermekvállalás pedig az egyik legnagyobb szegénységi kockázattá vált.

Budapest, 2013. április 5., péntek (MTI) - Az MSZP szerint a gyermekeket nevelő családok még soha nem voltak olyan szegények Magyarországon mint most, a gyermekvállalás pedig az egyik legnagyobb szegénységi kockázattá vált.

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva arról beszélt, hogy a háztartások hatoda nem tudta megfelelően fűteni a lakását, miközben körülbelül hétszázezer háztartásnak rezsihátraléka is van. A népesség egyharmada nem engedheti meg, hogy rendszeresen húst fogyasszon, a családok háromnegyede pedig nem tud fedezni egy váratlan kiadást - mondta.

Kitért arra is, hogy az aktív keresővel rendelkező egy- és kétgyermekes családok a családi adókedvezménynek átlagosan a hatvan százalékát tudták igénybe venni, miközben a háromgyermekeseknél ez az arány csak harminc százalék. Hozzátette, hogy a családi pótlékot utoljára 2008-ban, a szocialista kormány emelte, annak vásárlóértéke 2010 óta 17 százalékkal csökkent.

A kormányzati intézkedések a magyar családokat "meglopták, szegénységbe taszították, de saját klientúrájukat, lásd Nyerges-Simicska (...), milliárdokkal tették gazdagabbá" - összegzett a szocialista politikus.

- MTI -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában