Az AeroFeszten jártunk

2023.07.29. 20:00

Helikopterből vetette ki magát a magyar énekes Hajdúszoboszlón – a közönség meg végignézte – fotókkal, videóval

Földön és levegőben is van látnivaló ezen a hétvégén a helyi repülőtéren.

Kiss Dóra

Az idei sorban a második AeroFeszt, ami ebben az évben is izgalmas bemutatókkal és sétarepüléssel várja nem csak a fürdővárosiakat. A program pénteken, július 28-án indult a 0. nappal, amit Kozsó és az Ámokfutók, valamint Spy The Ghost bulija zárt volna, azonban ezt a hirtelen jött eső és viharos szél miatt el kellett napolni. Kozsó szombat délután állt színpadra a gésáival, a popszakma megkerülhetetlen alakjával folytatott beszélgetésünkről később olvashatnak.

Kozsóék is repítették a vendégeket
Kozsóék is repítették a vendégeket
Forrás: Tóth Imre

Varga Viktor 600 méter magasban

Szombat délelőtt érkeztünk a programra, ekkor éppen Varga Viktor énekelt a színpad előtt közönsége gyűrűjében, közben pedig sorra szálltak fel, majd landoltak a légi járművek. Jóval odébb már Mercedesek sorakoztak, hiszen autóstalálkozó is volt.

A színpad mellett sikerült elkapnunk Borbély-Szabó Sándor főszervezőt. – 14 éve foglalkozok repüléssel, 20 éve pedig rendezvényszervezéssel, ezen két dolog kombinációjából jött létre az AeroFeszt, amit tavaly első alkalommal rendeztem meg – mondta. Arra is kitért, tavaly kevesebb földi program volt, az idén nincs jelen a katonaság, viszont vasárnap a műrepülésre helyezik a hangsúlyt. Itt lesz a magyar műrepülés triásza; Bessenyei Péter, Veres Zoltán és Vári Gyula, továbbá Ábrányi Tamás.

Természetesen szombaton is volt a szenzáció, a délelőtt még éneklő Varga Viktor délután 600 méteres magasságban ugrott ki egy helikopterből a világ leghosszabb bungee jumping-kötelével úgy, hogy nem volt rajta ejtőernyő.

Varga Viktor énekes és Borbély-Szabó Sándor főszervező
Varga Viktor énekes és Borbély-Szabó Sándor főszervező
Forrás: Tóth Imre

De a Lujó-helikopter bemutatója is igen látványosra sikerült, ahogy az egyéb légi programok is. –Az idei jelmondatunk: We connect generations. Generációkat próbálunk meg összekapcsolni, ami talán a rendezvényszervezőknek az egyik legnehezebb feladata. Olyan fellépőket, művészeket hívni, akik lefedik a 18 és 65 pluszos korcsoportot, az utóbbit mi most Straub Dezsővel és Nyertes Zsuzsával próbáltuk megszólítani – osztotta meg Borbély-Szabó Sándor. – 108 hektáron nagyon jól elférünk – mondta, mikor a hely adottságairól kérdeztem.

Hajdúszoboszlói vagyok, itt repülök, azt gondolom, hogy az országban az egyik legkiemelkedőbb füves repülőtér az itteni

– vallja.

Régi ismerős a moziból

A Fly Coop egyik pilótájával is szóba elegyedtünk, Gábor egy merevszárnyúval szeli a hétvégén a szoboszlói eget. – Ez egy tipikus pilótaképző vagy utasrepültető gép, azt szoktuk mondani, hogy az ausztrál birkapásztorok és az amerikai nagymamák repülőgépe, mert nagyon megbízható és nagyon kezesbárány, rendkívül megbocsájtó. Kifejezetten alkalmas az ilyen hétvégi rendezvényekre.

A másik gép, ami itt van tőlünk, az a JetRanger-helikopter, ez a fajta a Rambo-filmből lehet ismerős, ebből függeszkedve lövöldözték szerencsétlen emberünket a fáról lefelé. Régóta gyártják ezt az amerikai típusú gépet, ezzel is kiképzéseket csinálunk, illetve munkarepülőseket, városnézéseket

– avatott be.

Gábor, a Fly Coop egyik pilótája
Gábor, a Fly Coop egyik pilótája
Forrás: Tóth Imre

A sétarepülés sokakat vonzott, Márti épphogy kiszállt egy gépből, mikor megszólítottuk. Elmondta, nyaralni érkeztek Hajdúszoboszlóra Nógrád vármegyéből, s ha már itt vannak, erre a programra is eljöttek. Életében először repült, de mint mondta: csodálatos volt!

Minden bizonnyal sokak első repülését teszi lehetővé az idei AeroFeszt is, aki pedig a műrepülés szerelmese, az semmiképp ne hagyja ki a vasárnapi programokat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában