„Először és talán utoljára sajnáltam, hogy nem tudok franciául” – Majdnem egymásra talált fiú és lány a debreceni villamoson

Kedves történetet posztolt egy férfi a Debrecenben Hallottam nevű Facebook-csoportba a napokban egy évtizedekkel ezelőtti aranyos találkozásról, amelyről az olvasónak egyszerre ugorhat be a tömegközlekedés romantikája vagy az Elveszett jelentés című film, de a sztori arra is rámutat, hogy egy olyan kellemetlen eseményből is következhetnek szuper dolgok, mint egy villamos vészfékezése. Innen át is adnánk a szót a posztolónak.

„Évtizedekkel ezelőtt Debrecenben laktam, de még ma is jó szívvel gondolok a városra. Talán azért is, mert akkor voltam fiatal. Abból az időből származik ez a történet.

Az egyetemtől indultam a városközpont felé, villamossal. Álltam az ablak előtt, néztem a mellettünk elhaladó forgalmat, a sétáló embereket, a Simonyi úti fákat. Közben csak lazán kapaszkodtam. Amikor a Bem térhez értünk, a villamosvezető vészfékkel próbált megállni. Talán azért, hogy elkerüljön egy balesetet. Engem ekkor a fékezés ereje a villamos belsejébe sodort és egy hozzám hasonló korú fiatal lány cipőjén sikerült megállnom.

Zavaromban azzal a francia nyelvből átvett szóval kértem bocsánatot: »pardon«, amit abban az időben hasonló helyzetben egy jól nevelt fiatalembernek illett mondani. Ekkor a lány ahelyett, hogy összeszidott volna, kedvesen rám mosolygott és elkezdett hozzám beszélni, és csak mondta-mondta, megállás nélkül – franciául. Elérkeztünk a Nagy templom előtti villamosmegállóhoz, ahol le kellett szállnom. Azzal a francia kifejezéssel búcsúztam: »au revoir«. A járdaszigetről visszanézve, a villamos ablakán keresztül még láttam a lányt és integettem neki. Ő vissza integetett, és a villamos elindult.

Akkor, életemben először – és talán utoljára – sajnáltam, hogy nem tudok franciául.”