Kincsvadászok

2024.02.27. 15:26

Nem tudta visszafogni magát – élő adásban puszilta meg az eladót Fejes Tamás– videóval

Haon.hu

Ritka és érdekes tárgy fordult meg a licitálók előtt

Forrás: BorsOnline / TV2

Izgalmakból egyáltalán nincs hiány a Kincsvadászok műsorában, szinte alig van olyan tárgy, ami még nem fordult meg a licitálók előtt. A Tények közléséből kiderül, az utazóvécé viszont pont egy ilyen darab, főleg úgy, hogy a közel két évszázados múltja ellenére rendkívül jó állapotban érkezett a műsorba. A licitálók rögtön meg is csodálták a biedermeier stílusú bútordarabot, hiszen néhányan még sosem láttak hasonlót.

A debreceni születésű Fejes Tamásnak nagyon megtetszett az értéktárgy, és még a szemrevételezés közben viccesen megjegyezte, hogy szívesen megvenné a Tankcsapda turnébuszába.

Mint írják, végül így is lett, habár az eladónak elmondta, hogy valójában ajándéknak szánja a ritka tárgyat. Összesen 170 ezer forintért talált új gazdára a 19. századi utazótoalett, ennek pedig a Tankcsapda dobosa annyira megörült, hogy mindenki meglepetésére puszilkodni kezdett a fiatal lánnyal.

Kérek egy puszit, mert minden csinos csajtól szoktam kérni

– mondta, miközben átadta a pénzt az eladónak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában