:o

2024.02.27. 08:13

Vörösödhetnek az irigyei? Ezzel a luxusautóval jár most Megyeri Csilla!

A debreceni kötődésű influenszer Instagramján mutatta meg a kocsit, amit most vezet.

Haon.hu

Megyeri Csilla

Forrás: MW-archív

Megyeri Csilla influenszerkedésből származó bevételeiről, vagyis inkább a feltételezhetően abból következő életmódjáról írt hétfőn a Ripost, megemlítve, hogy a debreceni kötődésű híresség hétről hétre új kollekcióval jelentkezik az Instagramján, és bármit reklámoz, azt „viszik, mint a cukrot”. Csillának jelenleg 186 ezer követője van, szóval a reklámjai egy nagyobb magyar városnyi emberhez érnek el, nem csoda hát, hogy jó lehetőséget látnak benne a hirdetők.

A lap megjegyezte, hogy Megyeri Csilla az elmúlt években szemmel láthatóan jobb körülmények között él, mint a karrierje kezdetén: márkás ruhákban jár, minőségi bútorokkal berendezett lakásban lakik, drága éttermekben vacsorázik és sokat utazik.

Az a dolgom, hogy különböző termékeket és szolgáltatásokat promotáljak, persze csak azután, miután én is kipróbáltam őket, így a saját tapasztalataim alapján tudom őket továbbajánlani. Emellett fontos az is, hogy egy karakter legyél

– nyilatkozta ezzel kapcsolatban korábban az influenszer, aki nemrég új, meseszép autót is villantott a közösségi oldalán.

Mint a Ripost rámutatott, Csilla egy friss posztban számolt be arról, hogy egy vadonatúj luxus BMW-t használ. Több videót is közzétett az Instagram-oldalán az autóról, amivel exkluzív környezetben, a Halászbástyánál pózolt.

Ezt a BMW-t vezeti most Megyeri Csilla
Ezt a BMW-t vezeti most Megyeri Csilla (a rendszámot már mi maszkoltuk)
Forrás: Instagram / Megyeri Csilla

Hogy a kocsi a nevére van írva vagy sem, arról nincs információ – tették hozzá a cikkben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában