Igazi látványosság

2024.01.03. 12:55

Debrecen sztárja lett a gazdája nyakában ülő macska

Még kerékpározás közben vagy az autóban ülve sem mászik le hű társa válláról a cica.

Haon.hu

Elválaszthatatlanok egymástól

Forrás: tv2.hu

Szinte teljesen összenőtt féléves házikedvencével Pócsi László. A debreceni fiatalembert és macskáját onnan lehet megismerni, hogy a cica szinte folyamatosan gazdája nyakában ül. Csak étterembe nem viszi magával, vagy olyan helyre, ahová nem léphet be állat.

Pócsi Lászlóról a TV2 Mokka című műsorának riportere készített riportot. Ebből kiderül, a Zeusz névre keresztelt macskát egy külföldi pártól kapta, ugyanis papírok híján Magyarországon kellett maradnia az állatnak. A nevet nem véletlenül választotta: gazdája elmondása szerint az emberek odáig vannak érte, állandóan simogatják, szinte félistenként tekintenek rá.

A cica kerékpározás közben is békésen ül László nyakában, aki szerint még akkor sem fészkelődik, amikor a körmét vágja. Zeusz boldog kiegyensúlyozott macska, ami útitársa szerint amiatt lehet, mert folyamatosan együtt fedezik fel a világot.

Elmondta azt is, amikor megkérdezik, kitől kapta a macskát, azt szokta mondani, hogy lottón nyerte, hiszen egyfajta főnyereményként tekint rá.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában