mindenkit várnak

2020.09.17. 13:00

Online bulizik az Éva Presszó, tarts velük!

A zenekar tájékoztatása szerint a szeptember 18-ra tervezett koncert Berettyóújfaluban járványügyi nehézségekből kifolyólag sajnos elmarad, helyette élő bejelentkezéssel szórakoztatják a nagyérdeműt.

Fotó: Éva Presszó-archív

Az Éva Presszó " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Facebook-bejegyzése alapján a zenekaron belül szerencsére senki sem érintett, viszont elővigyázatosságból kénytelenek voltak lemondani az eseményt. Jó hír viszont, hogy az elmaradt buli helyett szeptember 18-án online koncerttel örvendeztetik meg rajongóikat!

El is csíptük Fehér Zolit, a zenekar basszusgitárosát, aki a következőket mondta a Hajdú Online-nak: „Ezt a helyzetet, ahogy a koncertekre járó közönség, a zenészek is nehezen élik meg, ezért is gondoltunk arra, hogy szervezünk egy online koncertet. Számunkra ez az első alkalom, de mindent megteszünk, hogy minél jobb minőségben eljuttassuk a zenénket az érdeklődők számára. Célunk, hogy átadjuk azt a hangulatot, amit az Éva Presszó koncertjei nyújtanak, ennek lebonyolításában pedig egy komplett stáb lesz a segítségünkre. Mindenkit szeretettel várunk!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában