dolgoznak az újdonságokon

2020.08.07. 21:02

Az összetartás a siker receptje az Éva Presszó szerint

Az Éva Presszó a felkészülés szakaszában volt, így érvágásként érte őket a vészhelyzet.

Fotó: Éva Presszó-archív

A vírus miatt vissza kellett venniük a próbákból, hosszú időn keresztül találkozni sem tudtak, de folyamatosan dolgoztak a háttérben, próbálták az online felületet kihasználni, így ez az ötletelés időszaka volt – mondta el a Napló érdeklődésére Kovács Emese, az Éva Presszó énekesnője.

– A következő hónapok szerkezetét rajzoltuk meg, elterveztük azt, hogy mit hogyan csináljunk akkor, amikor majd újra tudunk találkozni – árulta el lapunknak Kovács Emese. – A karantén alatt a felelősségvállalásra próbáltunk koncentrálni, ekkor jelent meg a Játszik tovább című zenénk is – folytatta. – Nehezített pálya volt az otthonról dolgozás számunkra, mivel a jelenlegi formációnk az év eleje óta áll fenn, és rögtön volt egy kézifékbehúzás, de azt gondolom, jól vettük az akadályokat – tette hozzá.

Változások orvoslása

Az Éva Presszó januártól próbál együtt Kovács Emese énekesnővel, és tavasszal csatlakozott a csapathoz Fehér Zoltán basszusgitáros is. – Most azt érezzük teljes a kép, a következő dalunkhoz a stúdiómunkálatok befejeződtek, a klipforgatáson dolgozunk – jelentette ki Kovács Emese. – Több szálon és több zenén is elkezdtünk dolgozni, mindenki reflektál a másikra, így azt gondolom sok újdonsággal szolgálhatunk a jövőben a hallgatóinknak – fűzte hozzá. – Júliusban léptünk volna fel, most előreláthatólag szeptemberben lesz a vírus utáni első koncertünk Berettyóújfaluban. Úgy próbálunk létezni, hogy arra építünk nem lesz második hullám, de ha mégis bekövetkezne, megpróbáljuk majd kihasználni az online teret, és internetes koncerteket adni az otthon maradt emberek részére – emelte ki.

– Számunkra mint szárnyát bontogató zenekar számára negatív dolog a fellépések elmaradása, de a biztonság az első. Zenekarként az ötszáz fő feletti tiltott koncertek témájában nem tudja az ember, hogy „melyik ujját harapja meg”, hiszen a csökkentett létszámú zenés eseményeken olyan, mintha feszengenének a résztvevők– hangsúlyozta. – Idő kérdése, de hamarosan reméljük, hogy újra nyugodtan, biztonságosan adhatunk bármekkora létszámú koncerteket is, addig pedig szorgosan dolgozunk az újdonságokon. Megpróbálunk magunkból olyan szeleteket átadni, amik önazonosak, és szüntelen támogatjuk egymást – fogalmazott.

Vámosi Kira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában