Önkormányzatok

2020.01.02. 08:13

Településvezetők dolgoznak ki javaslatot a kisvárosok fejlesztésére

A csomag 180 települést érinthet.

Az ötezer fő feletti települések fejlesztését célozza a Kisvárosi programjavaslat, amelyet a települési önkormányzatok vezetői állítanak össze az új év első negyedévében. E célból január elején ülnek össze – közölte a Világgazdasággal Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke –, a javaslatot pedig 2020. április közepén szeretnék átnyújtani Gyopáros Alpár kormánybiztosnak. A dokumentum a Magyar falu program mintájára készül.

A januárban felállítandó munkacsoportok és almunkacsoportok tématerületenként – lakhatás, közlekedés, megélhetés, versenyképesség, infrastruktúra, településkép, szociális és egészségügy, oktatás és sport, közigazgatás és kultúra, helyi adottságok, okosvárosok – három oldalt tesznek majd hozzá a tanulmányhoz. A csomag mintegy 180 várost fog érinteni, főként a járásközpontokat és az olyan, központként működő városokat, amelyek kiszolgálják a harminc kilométeres körzetükben lévő településeket. Lényegében azokat, amelyekben a megélhetés és a közszolgáltatások koncentrálódnak.

Nehéz a feladat, mert nagyon különböző települések helyi sajátosságait kell figyelembe venni, ezért folyamatosan egyeztetni kell a kormányzattal, és közvetlen programokat kell kialakítani

– emelte ki Schmidt Jenő. A szakember a versenyképesség és a munkalehetőségek megteremtésében látja a siker kulcsát. Már elküldték a meghívókat az érintett váro­sok polgármestereinek, a válaszokban pedig várják, hogy ki melyik almunkacsoporthoz kíván csatlakozni. Az almunkacsoportok március 20-ra összeállítandó terveinek tartalmazniuk kell, hogy mely területeken milyen intézkedésekre lenne szükség, milyen forrásból, és ki felelne a feladatok elvégzéséért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában