Bulvár-celeb

2022.12.01. 12:32

Idén is lesz Hagyj el egy mikuláscsomagot akció - Térképen a csatlakozó települések

Az akció lényege, hogy ünnepi örömet szerezzünk december 6-án valakinek, aki nem számít rá.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotós: Ground Picture

Az elmúlt négy évben közel 20.000 mikuláscsomagot hagytak el a jó lelkű emberek. Idén eddig, több mint 200 településről érkezett visszajelzés, hogy csatlakoznak az eseményhez.

A kedves akció Battonyáról indult. Ancsin Alex látott egy híradást, amiben emberek virágcsokrokat hagytak el. Egy másik riport pedig könyvek elvesztéséről szólt. Eszébe jutott, mi lenne, ha Mikuláskor is lenne hasonló. Alex az első ilyen akciót 2018-ban hirdette meg. 

Az első évben 600 csomagot hagytak el az akcióban részt vevők. Ekkor még álnéven szervezte az eseményt, ismerősei, munkatársai, de még a családja sem tudta, hogy ő áll a program mögött. 2019-ben az esemény híre már nagyon sok helyre eljutott, azóta pedig több országból is csatlakoztak, nincs megállás - derül ki a beol.hu cikkéből.

Forrás: beol.hu

Idehaza több száz településen hagynak el csomgagokat az emberek és külföldről is csatlakoztak: már hét országban követik a Battonyáról indult kezdeményezést. Érkezett visszajelzés Romániából, Szerbiából, Ausztriából, Németországból, Szlovákiából, de még Angliából is.

A kezdeményezés nemcsak a gyermekek kedvéért jött létre, felnőttek is örülhetnek a csomagoknak. Legyünk az a Mikulás, aki december 6-án kedves meglepetést okoz egy gyermeknek vagy felnőttnek!

A mosoly, az öröm a legnagyobb ajándék: csaljunk mosolyt az emberek arcára de­cember 6-án. Hagyjunk el egy mikuláscsomagot, játékot, könyvet olyan forgalmas helyen, ahol biztos, hogy megtalálják. A fáradt kolléga asztalára vagy táskájába csempészett meglepetés boldog perceket okozhat. De a szomszédban élő idős házaspár ajtaja előtt hagyott csomag is visszahozza a boldog gyermekéveiket. A nehéz anyagi körülmények között élő gyermekes családok ablakába helyezett csomag esetleg olyanoknak okoz örömet, akik sose kaptak ajándékot - ez ennek az akciónak a lényege.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában