Kellemetlen tünetek

2022.06.16. 10:55

Ezzel a betegséggel küzd Marics Peti

Marics Peti lebetegedett, de nem hagyja cserben a rajongókat, nem mondják le a koncerteket.

Marics Peti a közösségi-oldalán jelentette be, hogy nincs jó bőrben, amit a rajongók láthattak is rajta, hiszen a szája is kisebesedett a legyengült immunrendszere miatt. A Ripost megtudta, az énekes ennek ellenére sem mondja le a koncerteket. Az énekes a lapnak elmondta, nagyon kéne a pihenés, hiszen a kimerültség mellett köhögés, légszomj, nátha is kínozza a ValMar mindkét előadóját.

„Milánnal kezdődött, majd én is lebetegedtem. Lehet, hogy tőle kaptam el, de ez mindegy is, hiszen mind a kettőnk szervezete jelezte, hogy kimerült” - kezdte Marics Peti, aki nincs meglepődve azon, hogy legyengült a immunrendszere és rendes körülmények között hallgatna is a szervezete üzenetére.

„Kisebesedett a szám, ami akkor történik meg, ha legyengülök. Emellett köhögök és van némi légszomjam is. Nemrég az Ázsia Expresszt forgattuk, ahol a hangunkat ugyan tudtuk pihentetni, de mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk, majd miután hazajöttünk, a zenében is harapósabbak lettünk és megállás nélkül toltuk a fellépéseket. Nyilvánvaló, hogy ez túl sok volt lemerültünk, de nincs sok időnk a gyógyulásra” - mondta az énekes, akinek lelkiismeret-furdalása van, ha le kell mondani egy koncertet.

„A helyzet az, hogy a közönség nehezen érti meg, ha az előadó beteg. Ők azt a fellépést, azt a napot várják, így nem érzik át, hogy milyen betegen, lázasan színpadra állni. Ilyenkor bánt a lelkiismeret ezért a végsőkig megcsináljuk a bulit. Szerdán is elutazunk vidékre, két fellépésünk is lesz. Megtesszük amit tudunk, aztán csütörtökön rápihenünk a péntekre, de ez nagyon veszélyes. Mi van, ha az erőlködés miatt a következő 6 koncertet kell lemondani? Annak idején a Sztárban Sztár előtt  is csendterápiára akart küldeni az orvos, mert nagyon túl volt erőltetve a hangszálam... Szeretném, ha a rajongók megértének, hogy a ValMar hosszútávra tervez, évekig akarunk még zenélni, így jobban oda kell figyelnünk az egészségünkre”  -fejezte be Marics Peti, aki vitaminokkal igyekszik kicsit javítani az állapotán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában