2021.05.26. 18:21
Vérfagyasztó videó: szinte horzsolta a sofőrt a kamionba csapódó furgon az M5-ösön
A furgonos vélhetően figyelmetlen volt vagy mobilozott, ezért nem vette észre az előtte álló kamiont.
Forrás: Bp-i Autósok Közössége / Youtube
Hátborzongató videót osztott meg a Budapesti Autósok Közösségének egyik olvasója – szúrta ki a Bors.
A férfi éppen az M5-ös autópályán vesztegelt egy korábbi baleset miatt, ahol a forgalom igencsak feltorlódott, szinte csak lépésben lehetett haladni. Amikor megpróbált átsorolni a belső sávba, egy kisteherautó húzott el mellette.
Úgy döntöttem, átsorolok, amit folyamatosan jeleztem is, tükörbe néztem, a belső sáv tiszta volt. Megkezdtem a manővert, majd hirtelen nagy sebességgel megjelent a furgon, aki későn észlelte a torlódást – írta az olvasó. A furgon sofőrje egyenesen a kamerás kocsi előtt toporgó kamionba csapódott, hajszálnyival kerülve el az átsoroló sofőrt.
Szerencse, hogy nem soroltam át a belső sávba a legelején, és külön szerencse, hogy a furgon jobb egyben nem ült senki sem, mert a furgon sérüléseiből ítélve, ha lett volna ott utas, nagy valószínűséggel nem éli túl a balesetet
– szögezte le a szerencsés sofőr. Hozzátette, hogy csodával határos módon, de a furgonos is könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=15&v=8sijRISYvqc&feature=emb_logo
Bulvár-celeb
- Naptej, kokain, hormonok: nagyobb veszélyben van a Balaton, mint hinnénk
- Ezért érdemes lesz hajnalban kelni: nem mindennapi dolgot láthat az égen
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánl a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász