haon-sportoldal

2008.09.03. 08:19

Naponta két edzéssel készül a Loki

<p>Debrecen – A válogatott vb–selejtezői miatt a hét végén szünet következik a Soproni Ligában, így a DVSC–TEVA együttese is igyekszik hasznosan eltölteni a következő fordulóig hátra lévő nem egészen két hetet.</p>

Zoran Szpisljaktól, a csapat edzőjétől megtudtuk, hogy a vasárnapi, Siófok elleni fölényes győzelemmel megszerzett lendületet próbálják minél tovább megtartani. – A két UEFA–kupa mérkőzésre igyekeztünk fizikailag és fejben is felgyorsulni, úgy gondolom, hogy ennek a következménye volt a lendületesebb játék, ez tartott ki a siófoki meccsünkön.

Hamarabb sikerült visszazárnunk és megszereznünk az elveszített labdát, no meg a korai gól magabiztosabbá tette a játékunkat, hiszen lekerült a fiúkról a nyomás. Mivel az utóbbi időben sorra játszottuk a meccseket, ezért nagyon jól jött ez tíznapos szünet – vázolta a gondolatait a szerb szakember.
A dolgos hétköznapok programját Herczeg András klubmenedzser osztotta meg a Napló olvasóival:

– Én is úgy vélem, hogy mindenképpen jól jött ez a pár nap, hiszen több időt tudunk most fordítani a felkészülésre, annak ellenére is, hogy öt játékost (Rudolf, Polekszics, Demjén, Fodor, Szakály) kénytelen vagyok nélkülözni a különböző válogatottbeli kötelezettségek miatt.

Ezen a héten napi két edzéssel készülünk, amelyeken a kondicionális felkészítésen lesz a hangsúly, a jövő héttől pedig a taktikai elemek gyakorlása, valamint a csapat frissítése lesz a legfontosabb feladatunk.
-T.N.-

  • Igazi csapatot ígérnek
  • Szakály szerint belelendültek
  • Meg kell tanulniuk nyerni
  • Young Boys – DVSC-Teva 4-1 Young Boys - Loki 2. 2008.08.14.  Young Boys - Loki 2008.08.14. Video
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!