haon-sportoldal

2008.03.10. 21:40

Akár ki is tömhették volna a Siófokot

<p>Debrecen – Meggyőző játékkal gyűrte le a Siófok együttesét a DVSC-TEVA csapata a labdarúgó Soproni Liga 18. fordulójának zárómérkőzésén.</p>

A közönség igazán élvezhette a Loki teljesítményét, mert gördülékeny volt, érződött az átütőerő és a játékosok lelkesedése, csak a sok kihagyott ziccer miatt lehetett némi hiányérzetünk.

Ha a hazaiak csak a ziccereik felét értékesítik, akkor ez az egész oldal is kevés lett volna a gólok történetét papírra vetni. Akkora dugó volt ugyanis a Siófok kapuja előtt az első félidőben, hogy a nagyérdemű nem győzte számolni a piros-fehérek lehetőségeit. A 26. percben végre megszületett a hazai gól, mely már nagyon „túlérett”: Sándor Tamás pazar mozdulattal ugratta ki a Kouemahát, aki megszelídítette a labdát, majd 10 méterről a kifutó Hegedűs mellett a kapuba helyezett. A gól annyira időszerű volt, hogy szinte nem is örült neki a szerzője, hiszen jómaga is elpuskázott addig egy százszázalékos helyzetet. A nagy Loki-fölény ellenére a siófokiakat mindenképpen dicséret illeti, mert amikor náluk volt a labda támadó szándékkal próbálták megjátszani. Az már csak az ő gondjuk, hogy bár mezőnyben jól adogattak, a kapuig nem tudtak eljutni, így a DVSC-ben debütáló Polekszicsnek szinte semmi dolga nem akadt.
A siófoki portás, Hegedűs hőssé avatása a második félidőben is folytatódott, mert a debreceniek szinte mindegyik próbálkozásukkal a vendégek kapusát találták telibe. Csak egy lövés után nem tartott a labda a fiatal cerberus ölébe, s azt nem is tudta védeni. Czvitkovics akkora gól lőtt neki 16 méterről, amekkorát eddigi pályafutása alatt nem sokat kaphatott. A Loki középpályása egy kipattanót csavart vissza jobbal a bal felsőbe, és ezzel ámulatba ejtette a közönséget, mely ezen felbuzdulva Kerekes-showra vágyott, sajnos hiába. Debrecen elsőszámú Zsombija csereként beállva rendkívül agilisan futballozott, de ezúttal nem nem volt képes betalálni. Hazai helyzetek továbbra akadtak bőséggel, de mind ki is maradtak, így végül a Siófok örülhetett, hogy 2–0-ás vereséggel megúszta a debreceni kirándulást.
A DVSC szerdán az Újpesttel vív lefutottnak tekinthető Ligakupa-negyeddöntőt az Újpest ellen – 5–1-re nyerték a mieink az első meccset a Megyeri úton –, szombaton pedig fontos bajnoki következik a ZTE otthonában.

Mesterszemmel

Herczeg András: – Megpróbáltunk már az elejétől támadólag, az ellenfelet nyomás alatt tartva játszani. Látszott, hogy a játékosaink élvezték a találkozót, de a jövőben szeretnénk elérni azt is, hogy a közönség is élvezze a játékot, ne csak a csapat.
Aldo Dolcetti: – Nem szólhatok egy rossz szót sem a játékosaimra. A DVSC a legjobb magyar csapat, ezt mindenki tudja, és mi ennek megfelelően nyugodtan játszhattunk, mentünk is előre, ameddig tudtunk.

Soproni Liga, 18. forduló

DVSC-TEVA–BFC Siófok 2–0 (1–0).
Debrecen
, 4500 néző. Vezette: Berger (Albert, Vígh)
DVSC: Polekszics – Kiss, Mészáros, Máté, Takács – Dombi (Vukmir 83.), Sándor, Leandro, Czvitkovics – Kouemaha (Bogdanovics 77.), Sztojkov (Kerekes 46.)
Siófok: Hegedűs – Ambrus, Gaman, Forgács, László – Bonifert (Basara 71.), Tusori, Nagy L., Melczer (Homonyik 80.) – Magasföldi, Kozmor (Gajda 71.)
Gól: Kouemaha (26.), Czvitkovics (66.)
Sárga lap: Leandro (31.), Nagy L. (33.), Kouemaha (49.)

BeA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!